2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

A szigor ígéretével húzta vissza mélypontjáról a forintot az MNB

Hír TV

2018. június 19., kedd 16:56, frissítve: kedd 18:39

A magyar fizetőeszköz a 325-ös szintet is megjárta az euróval szemben, és csak a szóbeli beavatkozás hatására kezdett erősödni.

Kedd reggel nem sokkal a piacok nyitása után már a történelmi mélypont közelében járt a forint, és 324 forintért adtak egy eurót. A Hír TV-nek nyilatkozó elemző szerint a gyengülést főleg a fejlődő piacokról történő tőkekivonás, illetve a MNB délután esedékes kamatdöntése hajtotta, amit már előre beáraztak a piacok.

Az inflációra természetesen felfelé ható nyomást helyez, az üzemanyag árakra is, és emiatt kell majd a jegybanknak nagy valószínűséggel idő előtt lépnie, amennyiben a forint tovább gyengül, hiszen a jegybanknak van egy inflációs célszintje, és amennyiben azt elérjük, ott már monetáris szigorító lépéseket kell tennie - mondta el az Equilor Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán.

Az MNB kamatdöntését - miszerint egyelőre marad a 0,9 százalékos ráta - délután hozták nyilvánosságra. Ennek hatására a forint a 325-ös szint fölé gyengült, ám a jegybanki közlemény megfordította a trendet. Az mnb ugyanis jelezte, hogy az infláció növekedése miatt hamarosan szigorítás, kamatemelés jöhet.

Délutánra így a forint a 322-es szint közelében stabilizálódott a bankközi devizapiacon.

A nyári nyaralási szezonban sokaknak okozhat kellemetlenségeket a gyenge magyar fizetőeszköz, az utazási irodáknál előre befizetett utazások esetében azonban egyelőre nem kell aggódni - véli Cartour utazási iroda igazgatója.

Senki nem változtatott, nem csak a Cartour, hanem a többi utazási cégre is elmondható, hogy nem nyúltak az áremelés eszközéhez, mindenki a régi árakon árulja az utakat. Nyilván létezik egy olyan árfolyam amit, hogyha esetleg átlépne a forint, akkor a távoli indulású utakat érinthetné, de a következő 3-4 hétre ez nem érvényes - mondta Bajna Gábor.

A forint története során 2015 januárjában volt a leggyengébb az euróval szemben, akkor 327 forintot kértek egy euróért.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!