2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

A Pál utcai fiúk 19:10

A lisztért is többet kell majd fizetnünk

2017. július 26., szerda 08:00, frissítve: szerda 13:22

Kevesebb lett a búza, 5-10 százalékkal is emelkedhet a liszt ára.

Beruházások

Idén is rekordot dönthetnek azok a befektetések, amelyek a kormány beruházásösztönzésének köszönhetően valósulnak meg Magyarországon. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség első félévi munkáját értékelve kiemelte: 47 magyarországi beruházásról született pozitív döntés, szemben a tavaly egész évi 71 beruházással. Az eddigi 47 idei beruházás 1,3 milliárd euró befektetést jelent, ez 3 százalékkal több az előző év azonos időszakánál, és 8502 új munkahelyet hoz létre.

„A csőben lévő beruházások száma és előrehaladottságuk állapota elegendő ahhoz, hogy mindenfajta vakmerőség nélkül ki tudjam jelenteni: az idei esztendőben jóval több beruházásunk lesz, mint tavaly, tehát a 71-et bőven meg fogjuk haladni. Van két nagyágyú a csőben, ami, hogy is mondjam, képzavar, de kétségtelenül így van. Tehát van két olyan, nemzetközi szinten a top-top-topkategóriában jegyzett vállalat, amelynek nagymértékű magyarországi beruházásáról tárgyalunk. Nem mondom, hogy erről nem jelentek meg találgatások, csak szeretném mondani, hogy minden egyes találgatás csökkenti Magyarországnak az esélyét” – nyilatkozta Szijjártó.

Matrica

A jelenleginél kedvezőbb autópálya-díjcsomagot dolgoz ki a Jobbik, a javaslatot ősszel a parlament elé szeretné terjeszteni. A párt szerint hibát követett el a kormány, amikor öt éve megszüntette a háromnapos matricát, és helyette tíznapost vezetett be. Ez szerintük elsősorban a vidékieket sújtja, hiszen sokan vannak olyanok, akiknek egy nap alatt elintézhető ügyük van a fővárosban, mégis tíz napra kell használati díjat fizetniük.

„Hatvanöt különböző adófajtát vezetett be a Fidesz 2010 óta. Lássuk be, ezek sem polgárbarát intézkedések, úgy gondoljuk, hogy feltétlenül változtatni kell ezen a politikán” – jelentette ki Szabó Balázs, a Jobbik Tolna megyei sajtóreferense.

Drágulás

Drágul a liszt augusztustól. A Világgazdaság azt írja: kevesebb a búza, mint tavaly, de a termés kiváló. Az európai szárazság feltolja az árakat, ezért a malmok 5-10 százalékkal emelik a liszt árát. A lap szerint a pékek egyelőre nem foglalkoznak az áremelkedéssel.

BUX

Enyhe mínuszban zárt hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 76 pontos csökkenéssel 35 286 ponton fejezte be a keddi kereskedést.

Deviza

Enyhén erősödött a forint a főbb devizákkal szemben. Az eurót 305 forintért adták a bankközi kereskedelemben, egy dollár 261, egy frank pedig 276 forint volt a keddi tőzsdezáráskor.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!