2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

12 milliárddal támogatja meg a kormány a BMW épülő gyárát

12 milliárd forinttal támogatja a kormány a BMW debreceni gyárépítését. A külügyminiszter szerint ez az összeg ugyanakkor busásan meg fog térülni. A fejlesztés kormányzati támogatásáról szóló megállapodást a Debreceni Egyetemen írták ma alá.

  • 12 milliárddal támogatja meg a kormány a BMW épülő gyárát

Ezen a Debrecen melletti 400 hektáros területen épül fel a BMW új gyára. A tervek szerint több mint ezer dolgozót alkalmaznak majd az üzemben, ahol évente 150 ezer autó készül majd. A BMW két évig kereste a megfelelő helyszínt. A cégcsoport képviselője a Debreceni Egyetemen tartott ünnepségen azt mondta: az eladási adataik miatt döntöttek úgy, hogy Európában építik meg új gyárukat.

„Az elmúlt évben több mint 2,4 millió autót értékesítettünk világszerte. Csak Európában 1,1 milliót. Vagyis nem Kínában vagy Észak-Amerikában van a legnagyobb piacunk. Ezért döntöttünk úgy, Európában fejlesztünk” – fogalmazott Oliver Zipse, a BMW Group igazgatótanács gyártásért felelős tagja.

A BMW új gyára 1 millió euróba kerül, amelyhez a magyar kormány több mint 12 milliárd forintot ad. Erről írt alá megállapodást Szijjártó Péter és Oliver Zipse. A külgazdasági és külügyminiszter beszédében azt mondta: szerint ez az összeg meg fog térülni. Szerinte az, hogy egy újabb óriásvállalat telepszik meg az országba, bizonyítja, hogy a magyar gazdaság egyik húzóágazata az autóipar.

„A magyar gazdaság a dimenzióváltás állapotában van, amikor már azt is bizonyítani tudjuk, hogy nem csak ideális termelési helyszín vagyunk, hanem egy olyan helyszín is, ahová érdemes hozni a magas technológiai színvonalú, magas hozzáadott értékű, kutatásra és fejlesztésre alapozó beruházásokat is” – közölte a tárcavezető.

A debreceni ünnepségen a város polgármestere és a BMW képviselője a beruházás helyszínéül szolgáló terület adás-vételi szerződését írta alá. A kivitelezés egy év múlva kezdődik és német sajtóhírek szerint 2023-ben indul a termelés a BMW debreceni üzemében.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!