2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Háttérkép

Háttérkép: Trumpot nem hagyták el az ösztönei

Az e heti Háttérképben Bayer Zsolt műsorvezető és vendégei az amerikai választások lehetséges kimenetelét vették górcső alá.

  • Háttérkép: Trumpot nem hagyták el az ösztönei

Az impeachment eljárást leszavazta a szenátus, egy republikánus szenátor szembement Trumppal - vélhetően ennek meglesz a következménye -, sőt sokak szerint Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke sem járt jól ezzel a döntéssel. Ezek összességében mind jó előjelek, amelyek Donald Trump újbóli megválasztását illetik – mondta el a műsor felvezetésében Bayer Zsolt.

Bogár László közgazdász felhívta arra a figyelmet, hogy egy háromrétegű háború zajlik. A birodalmi Amerika mivel szétesőben van, ezért harcol mind legfőbb riválisával, Kínával, mind a saját nemzetállamával, hiszen utóbbiból szívja ki a „hadakozáshoz” szükséges erőforrásokat. Ami pedig a közgazdász szerint a legveszélyesebb, hogy polgárháborúban áll önmagával az amerikai nemzetállammal is. Ezt leginkább feljövőben lévő demokraták szítják, még ha csak tudat alatt is. Mivel előreláthatólag Donald Trumpnak rendelkezésére áll majd még egy elnöki ciklus, így lehetőséget kap arra, hogy a jelenleg fennálló feszültségeket kezelje

– hangsúlyozta.

Az előválasztás fordulatai azt jelzik, hogy a demokraták háza táján is új szelek fújdogálnak, hiszen Iowában egy fiatalember, Pete Buttigig lett a befutó – vette át a szót Boros Imre. A jelenlévők abban mind egyetértettek, hogy Joe Biden bukása mögött a leszavazott impeachment eljárás, valamint a birodalomban való gondolkodás áll. Boros Imre megjegyezte, hogy a demokraták azt akarták az elnök ellen fordítani, ami valójában Bidennek és a fiának a bűne volt Ukrajnában.

Bayer Zsolt kitért arra a leleplezésre is, amely Bernie Sanders demokrata jelölt kampánycsapatában történt. Egy újságíró ugyanis beépült az aktivisták közzé, és megdöbbentő, bolsevista időszakot idéző párbeszédeket folytatott le huszonéves fiatalokkal.

A műsor második felében Bayer Zsolt és vendégei azt is kielemezték, hogy pontosan mi történt a németországi Türingiában, miért kellett lemondania a miniszterelnöknek, és annak is utánajártak, hogy mi áll valójában a forint gyengülésének hátterében.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!