2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napi aktuális 06:00

Globál

Globál: pénz és hatalom + videó

Mikor lett a pénzből a hatalomnak az az eszköze, amelyet ma a globalista erők ellenünk egyszerű emberek ellen használnak? A stúdióban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta. 

  • Globál: pénz és hatalom + videó

Időszámításunk előtt 7 ezer évvel egy itáliai kis településen, amelyet Rómának hívtak, egy fiatal vadász nagyon megörült. Hírét hozták ugyanis, hogy a közelben vannak olyan emberek, akik a búzát és árpát hoztak messzi földről, sőt valami új állatot is, amit juhnak neveznek. A mi emberünk rögtön fel is kerekedett és négy, korábban elejtett mezei nyulat és két madarat vett magához. Azt nem tudta megalkusznak e-, de a közel lakó vadász korábban négy nyúlért már egész nagy mennyiségű árpát kapott, így úgy gondolta jó eséllyel az új állatból is hazahozhat egyet. Valahogy így indulhatott az, amit a történészek cserekereskedelemnek neveznek. A munkamegosztás, a vadászat a mezőgazdaság, a háziasított állatok elterjedése, a szakmák kialakulása mind lehetővé tette, hogy az emberek rendelkezzenek speciális termékekkel, amelyeket azután más szükséges dolgokra cserélhettek. A cserekereskedelemhez persze, az kellett, hogy találkozzanak, hogy megalkudjanak, és meg egyezzenek egymással. Így kellett hozzá bizalom is - mégpedig kölcsönös. Régi szép idők…

Hogy mikor volt az a pillanat a világtörténelemben, amikor megjelentek azok az erők, akik a pénz létezését kihasználva, rátelepedtek a világ egyes régióinak pénzügyi rendszerére, azt nem tanítják az iskolában. Talán az volt az a pillanat, amikor az árupénzt felváltotta a pénz. Azt a köztes terméket nevezték így, amelynek magának is értéke volt, és az árúcsere leegyszerűsítésére használták. Ilyen volt a marha, vagy a só, amely már biztosította valamelyest az egységes értéket a cserekereskedelemben. Lehet, hogy ez volt az a pillanat, amikor a hatalomra törekvő erők úgy gondolták rátehetik a közösségekre a kezüket, az árupénzen keresztül. A pénztörténettel foglalkozók szerint már az ókorban megtaláljuk a bankok a magánbetétek intézményeit, elsősorban gabona őrzése volt ilyen Babilonban az időszámítás előtti III. évezredben. 

A pénzügy és az államhatalom kezdettől fogva szoros kötelékben van egymással. Saját felségterületén az uralkodó rendelkezett mindig is a pénzről. Ő döntött, hogy milyen fém lehet pénz – arany vagy ezüst, kik kapnak jogot ezek bányászatára, érmék verésére és forgalomba hozatalára. A pénz a kezdetektől fogva része az állam és az azt képviselő uralkodó felségjogainak. A pénz forgalomba hozatalán realizált haszon pedig állami bevétel.

A papír alapú pénzhelyettesítők elterjedésével az államhatalomnak még több gondot kellett fordítania arra, hogy a szuverenitása részét képező pénzforgalmon a kezét rajta tartsa. A modern központi bankok kivétel nélkül államhatalmi aktus keretében jöttek létre, akkor is, ha jó ideig magántulajdonban maradtak. Az angol uralkodó a hajóhada újraépítéséhez szükséges összegért cserében adott kizárólagosságot bankjegyek kibocsátására a Bank of England tulajdonosainak.

Teljes adás: 

Fotó: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!