2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Globál

Globál: Beterjesztette a brit kormány a Brexit-megállapodás törvénytervezetét

Mai adásunkban két különböző, ám mégis összetartozó témát elemzett a műsorvezető, vendégével. Az egyik a nyugat-balkáni európai uniós csatlakozási folyamat. Az Európai Unió tagállamai ugyanis egyelőre elutasították Észak-Macedónia és Albánia csatlakozását a közösséghez. Nagy-Britanniában pedig nagyon közeleg a Brexit, vagyis a brit kilépés határideje. Siker, hogy az Európai Unió államainak vezetői találtak egy újabb megoldást az ír határkérdésre, azonban sok víznek kell lefolynia a Temzén ahhoz, hogy megnyugodjanak a kedélyek Londonban.

  • Globál: Beterjesztette a brit kormány a Brexit-megállapodás törvénytervezetét

Az Egyesült Királyság múlt héten állapodott meg az Európai Unióval az új kilépési egyezményről, ám azt Boris Johnsonnak nem sikerült megszavaztatnia a parlamenttel. Egy szeptemberben elfogadott törvény pedig kimondja, hogy ha október 19-ig a londoni parlament nem fogadja el az új megállapodást, a kormányfőnek kezdeményeznie kell az Uniónál a Brexit elhalasztását. Boris Johnson ezt írásban jelezte is Brüsszelnek, azonban a levélről hiányzott az aláírása. Nem úgy egy másik levélről, amelyben hibának nevezte a halasztást. A brit külügyminiszter ugyanakkor bizakodó hangnemben nyilatkozott.

Boris Johnson korábban már többször elmondta, hogy október 31-én kilépteti országát az európai közösségből. Ennek teljesítéséhez feszített menetrendet sürget: a nyilvánosságra hozott törvénytervezetről kedden és szerdán vitáznak, majd várhatóan szavaznak is róla. Csütörtökre így befejeződhet annak alsóházi elbírálása, és még aznap felkerülhet a Lordok Háza elé. Brüsszelben aggodalommal tekintenek a jövőbe, a tagországok igyekeznek felkészülni minden forgatókönyvre.

A Brexit-megállapodásról Gálik Zoltánt, a Corvinus Egyetem docense a következőket mondta:

„Boris Johnson szerette volna átvinni egy igen nem szavazással ezt a megállapodás tervezetet, de ezt lesöpörte a parlament. Most egy új technikával próbálkozik, megpróbálja rögtön azt a törvényt, ami az Egyesült Királyság kilépését szabályozza, a parlament elé vinni, aminek része lenne ez a bizonyos megállapodás is. Most én úgy látom, hogy nagyobb az esélye jóval. (…) Valószínűleg ezt át tudja vinni a parlamenten, a nagy kérdés az, hogy milyen kiegészítéseket fognak hozzáfűzni a képviselők, hiszen elképzelhető, hogy csak akkor támogatják, ha népszavazás kapcsolódik hozzá. Elképzelhető, hogy akkor támogatják csak, hogy ha bizonyos munkavállalói jogokat majd kicsit jobban kidomborít a megfogalmazásban a törvény. Elképzelhető az is, hogy ugye ehhez a megállapodáshoz szüksége lesz a munkáspárti képviselők szavazatára Boris Johnsonnak. Tehát nagyon bizonytalan a kimenet, késhegyen táncol ez a megállapodás jelenleg."

A műsorban arról is szó volt, történelmi hibának nevezte az Európai Bizottság elnöke, hogy az uniós vezetők nem szavazták meg Észak-Macedónia és Albánia csatlakozását az Európai Unióhoz. Franciaország ellenállásán bukott meg a javaslat.

A teljes műsort itt tekinthetik meg:  

Hír TV 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Globál - Az angolszász pénzbirodalom agóniája + videó

Globál - Az angolszász pénzbirodalom agóniája + videó

Donald Trump tarol az előválasztásokon! Ha ismét ő lesz az amerikai elnök kiebrudalják-e végre a pénzügyi háttérhatalmat az Egyesült Államokból? Erről is beszélgetett Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta.
Globál: Távozik hivatalából Victoria Nuland + videó

Globál: Távozik hivatalából Victoria Nuland + videó

Lemondott a kijevi Majdan zavargások főrendezőjének tartott Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese. A történtekről Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal beszélgettünk a Globálban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!