2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Főhős

Főhős International: Trump újra naggyá tette Amerikát

A Hír TV Főhős International című műsorában a nézők újabb fejezeteket ismerhettek meg Donald Trump politikai pályafutásából. A mostani adásból többek között kiderült, hogyan viszonyul az amerikai elnök a bevándorlókhoz, de szó esett arról is hogyan próbálták Trumpot elmozdítani hivatalából. Sőt arról is lehullt a lepel, hogy minek köszönheti népszerűségét.

  • Főhős International: Trump újra naggyá tette Amerikát

Losonczi Kata a műsor elején hangsúlyozta, hogy Trump a bevándorláspolitikájával lett a liberálisok ellensége. A Mexikó és Amerikai határán húzott fal az ő szemükben a „Trumpi” embertelenség szimbóluma.

Az amerikai elnök azt sem úszta meg, hogy a demokraták a képviselőházban is beleszálljanak, ez volt a heteken át ívelő impeachment ügy.

Trump kemény ütéseket kapott, de állva maradt.

Az ügy idén februárban ért véget, mivel a demokratáknak nem sikerült megszerezniük a kétharmados többséget az elnök felmentéséhez – hangzott el.

A műsor hátralévő részében annak is próbáltak utánajárni mi áll a Trump-jelenség mögött,

mi miatt robbantotta fel a 2016-os elnökválasztás során is a netet és magát Amerikát, és miért vált ki minden lépése és nyilatkozata hatalmas médiavisszhangot.

Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője, biztonságpolitikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy

Trump tartotta magát a 2016-os szlogenjéhez, és újra naggyá tette Amerikát, többek között azzal, hogy életet lehelt az autógyártásba és munkahelyeket teremtett.

Az eheti adásban mindezeken túl felidézték Orbán Viktor Fehér Házbeli látogatását is, amely annak idején a magyar ellenzék arcáról alaposan letörölte a kárörvendő vigyort.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Mai adásunkban felidéztünk néhány korábban kiszivárgott hangfelvételt. És velünk volt Láng Zsolt a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, akivel gyermekkori élményeiről is beszéltünk.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!