2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Sajtószabadság Németországban

2016. április 26., kedd 10:30

– Pokrócba burkolódzó migránsok szállnak partra a dél-olaszországi Lampedusa szigetén. A líbiai Zabratah kikötővárosból indultak útnak, hogy gumicsónakban átszeljék a Földközi-tengert. Amikor egy humanitárius szervezet hajója rájuk talált, sokuk már menni sem tudott, fáztak, néhányuknak ruhája sem
volt. Több mint százan menekültek meg, hatan életüket veszítették. A menedékkérők Fekete-Afrikából, egyebek között Eritreából, Szomáliából és Nigériából érkeztek. Az elmúlt hetekben naponta játszódtak le ilyen jelenetek az olasz partoknál. Idén már több mint huszonötezer migráns érkezett Észak-Afrikából Olaszországba, márciusban több mint négyszer annyian jöttek, mint egy évvel korábban, áprilisban pedig volt olyan időszak, hogy két nap alatt négyezer embert kellett kimenteni a tengerből. Ráadásul ez csak a kezdet: szakértők szerint ahogy javul az idő, egyre többen próbálják majd átszelni a tengert.

– Jan Böhmermann műsora mindig is a határok feszegetéséről volt híres, ami a humort illeti, s úgy tűnik, ezúttal túllőtt a célon. Egyik adásában ugyanis a műsorvezető egy gúnyverset is felolvasott, amelyben Recep Tayyip Erdogan török elnököt idiótának és gyávának nevezte, aki állatokkal közösül, és gyerekpornót néz. Az adást vélhetően a török nagykövetség munkatársai is látták, és megmutatták a nem épp humorérzékéről ismert Erdogannak. A török államfő nem nevetett, hanem minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy bíróság elé vigye az ügyet. Meg is találta a kiskaput: egy elavult német törvény szerint ugyanis a külföldi vezetők nyilvános sértegetése esetén lehet eljárást indítani, de ehhez a kormány hozzájárulása is kell. Angela Merkelnek tehát döntetnie kellett: hozzájárul Jan Böhmermann bíróság elé állításához, kockáztatva, hogy csorbul a német szólásszabadság, vagy visszautasítja Erdogan kérését, veszélybe sodorva a Törökországgal nagy nehezen kialkudott menekültügyi megállapodást. A kancellár végül engedett a nyomásnak, de egyúttal jelezte, hogy törölni fogják a német büntető törvénykönyvnek ezt a cikkelyét.

– Sejt – A terroristák már a szomszédban vannak.

Az Európai híradó április 22-ei adása.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!