2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Európai híradó

Európai híradó: súlyosan egyoldalú „tényfeltárás” várható Budapesten

Szélsőségesen egyoldalú programot állított össze az EP oktatási és kulturális szakbizottsága a jövő heti, budapesti látogatásukra. Deutsch Tamás szerint ordító a politikai aránytalanság a baloldali politikai szereplők, a kormánykritikus intézmények, valamint civilszervezetek javára. A Fidesz EP-képviselője úgy látja, mindez tudatos politikai szándékot takar.

  • Európai híradó: súlyosan egyoldalú „tényfeltárás” várható Budapesten

Az EP-szakbizottság november 2-4. között látogat Magyarországra. 

Deutsch Tamás azt mondta: a program összeállítása tendeciózus, prekoncepció alapján történt, és egyetlen előzetesen, a magyar fél által javasolt programelemet sem emeltek bele, minden ilyen kezdeményezést lesöpörtek az asztalról. A bizottság néppárti, német elnöke a hozzá intézett levélre válaszul tökéletesen kiegyensúlyozottnak nevezte a programot. 

Úgy látja, olyan a helyzet mint A tanú című filmben,

már előre megvan az ítélet.

Kiemelte,

a kivéreztetési szándék kudarcot fog vallani és mi, magyarok hozzá fogunk jutni a nekünk járó uniós fejlesztési pénzekhez. 

A Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője az Európai híradóban Zöldhegyi Katalinnak adott interjút. 

További témáink:

Beiktatták az új olasz kormányt 

Az Európai Unióban nincsenek első- és másodosztályú tagok - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök első parlamenti beszédében kedden, amellyel bizalmat kért az alsóházban. Az esti szavazáson a képviselőház bizalmat is adott a Meloni-kormánynak: 235-en szavaztak igennel, 154-en nemmel és 5-en tartózkodtak.

Román–holland csörte a schengeni csatlakozás miatt

Hollandia továbbra is ellenzi Románia csatlakozását a schengeni övezethez. Bukarestből Hermann Endre küldött tudósítást. 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai híradó – Brüsszel migránspaktumot akar elfogadni az EP-választás előtt + videó

Európai híradó – Brüsszel migránspaktumot akar elfogadni az EP-választás előtt + videó

Az Európai híradó adásában többek között ezek a témák szerepelnek: alig egy hónap múlva lejár az Európai Parlament mandátuma, az EP viszonya az orosz-ukrán háborúval, az elhibázott zöldpolitika miatt lázadnak a gazdák Európa-szerte, Brüsszel migránspaktumot akar elfogadni az EP-választás előtt. Az adás műsorvezetője Zöldhegyi Katalin, vendége Deutsch Tamás, a Fidesz delegációvezetője, a Fidesz EP-listájának vezetője volt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!