2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Csörte

Csörte: „Ursula von der Leyen nem eléggé Orbán-fóbiás”

A Hír TV Csörte című adásában többek között témaként szerepelt, hogy ismét előkerült az örökzöld vád hazánkkal kapcsolatban: rendszerszintű a korrupció. Ezzel foglalkozott a GRECO-jelentés, és erről beszélt a volt finn nagykövet is. Közben az európai bizottság új elnökével találkozott Orbán Viktor, aki jónak értékelte az Ursula von der Leyennel történt találkozását, kritikusai viszont ezt másként látják, az eseményt pedig többféleképpen is kommentálják. Itthon Vona Gábor tért vissza a politikai színtérre, aki megreformálná az önkormányzati választást. Nehézkes az összeálló ellenzéki együttműködés a fővárosban és vidéken is, s bár szép számmal születnek megállapodások, az önkormányzati megmérettetésre meglehetősen sokszínűen készülnek a politikai erők. M. Dobos Marianne műsorvezető moderálása mellet a stúdióba meghívottak ezen a héten is véleményezték a hazai történéseket és a külföldet érintő politikai aktualitásokat. A Csörte vendégei voltak: Závecz Tibor, a Závecz Research alapító-ügyvezetője, Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke és Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője.

  • Csörte: „Ursula von der Leyen nem eléggé Orbán-fóbiás”

A magyar miniszterelnök és az EB új elnökének tanácskozása volt az adás első témája.

Tóth Csaba úgy látta:

 „Ursula van der Leyenről jelenleg nem lehet tudni, hogy – nem Magyarországnak, mert Magyarországnak biztosan barátja lesz – hanem Orbán Viktornak és Fidesz politikájának támogatója vagy kritikusa lesz-e. Szerintem ez ebből a nyilatkozatból is látszik. Megelőlegez a Fidesz egy bizalmat a bizottság új elnökének, ahogy egyébként a bizottság új elnökét több ellenzéki is megszavazta. E tekintetben most mindenki azt gondolja, hogy ezek most őt erősítik. Hogy ez ténylegesen hogy történik, majd meglátjuk”.

Závecz Tibor a felvezetőben elhangzottakat a következőként látta:

„Orbán Viktor megpróbál visszatérni az európai mainstream politikába. Maga a Fidesz – ugye – jelenleg nincs benne az Európai Néppártban. Megpróbál Orbán megint egy olyan főszerepet vinni, mint amilyet az EP-választás előtt megpróbált már egyszer. Ennek nyilván rengeteg kommunikációs fordulata van, mert ezek a mondatok, amit mondott itt az előbb, alapvetően a magyar választóközönségnek, a szavazóinak szól, tehát potens erőnek próbálja magát felmutatni. Ezzel nem azt állítom, hogy nem az, csak ez egy kulcsfontosságú kérdés számára. Ha igazak a ’zuhanyhíradóból’ kijövő hírek, akkor az is egy fontos dolog, szerintem, hogy neki sikerült Trócsányi László biztosi pozícióját most tisztáznia az EB elnökével. Ha ez így van – mert voltak kétségek –, akkor ez egy sikeres akció volt”.

G. Fodor Gábor aláhúzta:

„Bejött ez a hölgy és érti mi van ebben a világban, amit közép-európai világnak nevezünk. Felhívnám a figyelmet a csodálatos magyar nyelvre: az értés, az egy intellektuális tevékenység. A ’megért’ azt jelentené, van egy empátiája, megérti, mi a kiindulópontunk. Az ’egyetért’ pedig egy alku szituáció. Hogy ez a három hogy fog alakulni az ősszel, meg a következőkben: még nyitott kérdés. Egyelőre ott tartunk, hogy komoly és értő. Ha megértő is és egyetértő is lesz – valóban komoly politikai siker lesz. És úgy látom, hogy ehhez minden feltétel adott. Tehát ez egy jó ’kezdő rúgás’ volt a magyar miniszterelnök részéről”.

Erre Gajdics Ottó úgy reagált:

„Ujhelyi őrjöng, és nekem ennyi elég. A bizottság új elnöke ugyanis nem elég Orbán-fóbiás, nem fűti kellő hevülettel a magyar kormányfő gyűlölete, illetve a megválasztóinak a lesajnálása. Innen kezdve – nagy valószínűséggel – a felsoroltak közül a legjobb választás volt”.

Hír TV 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

A Lánchíd-felújítást végző cég tulajdonosi köréhez juthatott vissza az a másfélmilliárd forint, amit a hídrenoválásra szánt pénzekből utaltak el a számlagyáras Vig Mór cégének – ezt lehet kikövetkeztetni azokból az információkból, amelyeket egy, a beruházásra és az azt körüllengő korrupciógyanús folyamatokra rálátó bennfentes osztott meg Budai Gyulával.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!