2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Civil kör

Civil kör: Amerika visszafelé lépeget demokrácia tekintetében

Hosszútávon az Obama-féle időket idéző külpolitika köszönthet Magyarországra, a választásokra készül a TASZ és továbbra is rejtély, Karácsony Gergely hogyan taníthatott adjunktusként – ezekkel a témákkal foglalkozott az e heti Civil kör. Trombitás Kristóf vendégei Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnökasszonya, Földi László, titkosszolgálati szakértő, Dörner György, színész és Kohán Mátyás, újságíró voltak.

  • Civil kör: Amerika visszafelé lépeget demokrácia tekintetében

 

Dörner György szerint Amerika hosszú ideig volt a szabadság és a demokrácia hazája. Egy ideje azonban valami megváltozott:

Amerika a rokonszenvesből elindult az ellenszenves irányába.

Amerika visszafelé lépeget demokrácia tekintetében - tette hozzá a színész.

Nem szeretnék ünneprontó lenni – kezdte Földi László, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy még nem értük utol Amerikát.

Nekünk a szabadság az jelenti, amit jelentett 100 éve Amerikának.

Nálunk van egy állami, politikai védelem, hogy ne keveredjünk bele ebbe az őrületbe - véli a titkosszolgálati szakértő. 

Kohán Mátyás, újságíró úgy látja, ha egyszer az ember egyszer ki volt téve valaminek, akkor látja, hogy mik a következményei és nem fog újra abba a „folyóba” belelépni.

Amíg én elmondhatom a véleményemet és az ellenzék is elmondhatja  és egyikünket sem visz el a rendőr, addig Nyugat-Európában és Amerikában más a helyzet - ezt már Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnökasszonya mondta.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!