2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Civil kör

Civil kör: A mentálhigiénia szempontjából most rossz idők járnak a DK és az MSZP EP-képviselőire

A Hír TV Civil Kör című műsorában többek között azt vitatta meg a három vendég, mindamellett, hogy elismerés Trócsányi jelölése, a harc még korántsem ért véget. Az ellenzék csak akkor félti a jogállamot, ha az ellenfeleikről van szó? És őszinte szembenézés vagy szerecsenmosdatás történt, ahogy filmet készített a német közszolgálati televízió a 2015-ben a Keleti pályaudvarnál történtekről. A többi között ezeket a témákat vetette fel Kis Kornélia műsorvezető vendégeinek: Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásznak, Trombitás Kristóf publicistának és Simon János politológusnak.

  • Civil kör: A mentálhigiénia szempontjából most rossz idők járnak a DK és az MSZP EP-képviselőire

Gulyás Gergely szerint az EU elismerte Trócsányi László teljesítményét azzal, hogy az európai bizottsági új elnöke azzal a portfólióval bízza meg, amit a magyar kormány eredetileg szeretett volna.

Trócsányi Lászlónak a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős tárcát szánja az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, aki bemutatta a novemberben hivatalba lépő testület tervezett összetételét. Ezt a feladatot eddig az osztrák Johannes Hahn látta el. Miután Ursula von der Leyen bejelentette bizottsága összetételét, az újságírói kérdések egyike azt firtatta, hogy miért éppen Magyarország kapta a bővítésérét és szomszédságpolitikáért felelős portfóliót.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője közösségi oldalán jelentette be, hogy elvi okokból nemmel fog szavazni az Európai Bizottságra. Sem Ursula von der Leyen, sem Trócsányi László jelölésével nem ért egyet.

„Érdemes megnézni a baloldali magyar sajtónak a viszonyulását ehhez. Mármint olyan tekintetben, mennyire számítottak és izzították saját magukat arra az eshetőségre, hogy nem fog bekövetkezni, amit a magyar kormány szeretett volna elérni Trócsányi esetében. Csalatkozniuk kellett. Még most is látszik, hogy igyekeznek fölvenni valahogy a fonalat, hogy fordulhatott ez elő?! Szinte mindent megtettek arra, hogy most újra kimutatja az Európai Unió a foga fehérjét Magyarország felé, és most sem történt ez meg”

– reagált a felvezetésre Trombitás Kristóf, aki szerint már a magyar ellenzéki oldal is elismeri, hogy nem szabad lebecsülni az Orbán-kormány európai érdekérvényesítő képességeit, amelyeket – nagyon helyesen – a Balkán felé is használ, lévén a volt Jugoszlávia helyén egy geopolitikailag űr támadt, és aki az ottani térségben mérvadó erő, az egyben Közép-Európa biztonságát is erősíti.  

Lomniczi Zoltán hozzátette:

„A Balkán kiemelten fontos. A vajdasági testvéreinknek innen is üzenjük: nem csak hogy mi szurkolunk, hanem azt látjuk, a külügyi kormányzat mindent meg is tesz azért, hogy a balkáni integráció felgyorsuljon”

– szögezte le az alkotmányjogász, aki úgy vélte, a balliberális média most szembesült azzal, hogy akik hiteles hírekre vágynak, azok már korántsem őket figyelik, ráadásul az EP-ben sem a balliberális erők szája íze szerint történnek a dolgok, ezért „a mentálhigiénia szempontjából most rossz idők járnak a DK és az MSZP EP-képviselőire”.

„Talán nevezhetem úgy az új képződményt, hogy új európai kormány kezd formálódni, felállni. Ennek a biztosi szerkezete sok ellentmondást tartalmaz. Összességében mégis azt kell mondanom: nekünk jó”

– mondta Simon János politológus.

Hír TV

 

  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!