2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Bayer show

Varga Judit: Sok helyen álszentséget látok

A Bayer show vendége Varga Judit igazságügyi miniszter volt.

  • Varga Judit: Sok helyen álszentséget látok

„Az ellenzék hónapokon keresztül vitte a keleti vakcinákkal szembeni aljas kampányát – most ezt befejezték, mert úgy látom, hogy rájöttek, hogy ez kontraproduktív, de azért bárki megtalálja az interneten mondjuk a DK szóvivő hosszú tirádáját arról, hogy a Szputnyik-vakcinával a magyar kormány emberkísérletet végez és ők tiltakoznak ez ellen. Ehhez képest az egyik lehetséges következő német kancellár éppen most rendelt Bajorországnak egymilliót ebből az „emberkísérletből”.”

-        mondta a műsorban Bayer Zsolt műsorvezető.

„Szerintem ez csak azt igazolja, amit a magyar kormányfő és a hazáért folyamatosan fellépő és a hazát első helyre helyező kormány cselekedett, hogy „Hungary is first”. Nem érdekel, hogy ki hogyan gyaláz és ki mit mond, a saját tudósainkra, a saját valóságunkra támaszkodva, jó időben hozott a kormány egy döntést arról, hogy igenis, az EU-n kívül is szét fog nézni a világban, hiszen a számok azt diktálták, hogy itt nagyon-nagyon sok vakcinára lesz majd szükség. Az ellenzéknek teljesen menthetetlen a helyzete a vakcinához való hozzáállás és retorika szempontjából, mert az nem úgy van, hogy most kitalálom, hogy akkor holnap mégis csak legyen vakcina. Jóval előbb kellett felébredni. (…) Sok helyen álszentséget látok. Elképesztő szerintem az, hogy bizonyos országoknak fontosabb volt, a mainstreamhez tartozás, az európaiság álszent erőltetése, mint a saját állampolgáraik egészségéért való aggódás (…)”

-        válaszolta Varga Judit.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Lánczi Tamás: Résen kell lennünk + videó

Lánczi Tamás: Résen kell lennünk + videó

Lánczi Tamás szerint a „valódi” szuverének azok, akik az európai szuverenitást és az európai nemzetállamok szuverenitását szeretnék felszámolni. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a Bayer show-ban arról is beszélt, hogy szerinte azok a szereplők, akik megpróbáltak beavatkozni a 2022-es választásba, az előttünk álló választásokat is befolyásolni akarják.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!