2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Bayer show

Kövér László: Emberként arra rendeltettünk, hogy próbáljunk a világban ellenállni a gonosznak

Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt a Bayer show vendége.

  • Kövér László: Emberként arra rendeltettünk, hogy próbáljunk a világban ellenállni a gonosznak

Szent Miklós emlékét és egy évezredek óta tartó hagyományt gyaláznak meg a norvég posta karácsonyi reklámfilmjében, amelyben homoszexuálisnak állítják be a Mikulást -  hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke a Bayer showban. Kövér László azt mondta, a videó nemcsak a katolikus egyház, hanem minden jóérzésű keresztény ember tiltakozását kiváltja.

- Nem a krampuszból űznek gyalázatos tréfát, hanem Szent Miklósból. Tehát Szent Miklós emlékét gyalázzák meg, és köpnek mindarra a hagyományra, ami ebből fakadt évezredeken át, tehát én azt gondolom, hogy ez nem egy egyszerű, olcsó poén, amit egy államinak nevezett cég meg média megenged magának, hanem ez a legocsmányabb kereszténygyalázás ami az utóbbi években, persze már megszokottá válik, de ha úgy viselkedünk, mintha ez a mindennapok része lehetne, akkor persze az is lesz előbb-utóbb

- hangsúlyozta Kövér László.

Teljes műsor:

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!