2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Valódi horrortörténet

A Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően helybenhagyta a Szolnoki Törvényszék azon végzését, amellyel az előre kitervelten elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolt jászladányi nő letartóztatását a vádemelést követően fenntartotta.

  • Valódi horrortörténet

A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Főügyészség vádirata szerint a jászladányi nő 2017. év őszétől Bécsben élt, ahol megismerkedett egy tunéziai állampolgárságú férfivel, a későbbi sértettel. A férfi felajánlotta a nőnek, hogy házasodjanak össze, a kapcsolat azonban a férfi szerelemféltő viselkedése miatt hamar megromlott, ezért a nő elhatározta, hogy helyreállítja kapcsolatát a korábbi partnerével, a tunéziai férfit pedig megöli. Ennek megfelelően 2019. február 24. napján hajnalban szórakozásból hazatérve a nő a kábítószer hatása alatt álló sértettet egy 12-14 cm pengehosszúságú bicskával előbb a nyakának bal oldalán, majd dulakodás közben test szerte megszúrta, megvágta, végül egy oldalirányú vágó mozdulattal jobbról balra elmetszette a sértett nyakát átvágva a jobb oldali visszeret is. A sértett e bántalmazás következtében rövid idő alatt életét vesztette. A nő a sértett ruházatában tartott készpénzt eltulajdonította, majd a holttestet fűrész és kés segítségével feldarabolta, a testrészeket több bőröndbe rejtette, azokkal Budapestre utazott és a holttest maradványaitól anyja segítségével olyan módon szabadult meg, hogy azokat sósavval leöntötte.

A Szolnoki Törvényszék a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Főügyészség indítványára fenntartotta a nő letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, amely végzés ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, ezért az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt.

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú végzést helybenhagyta és megállapította, hogy a nővel szemben többek között kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett élet elleni bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség, ennek okán a vonatkozásában fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A nő ellen továbbá jelenleg több büntetőeljárás van folyamatban és a jelen ügyben a gyanúsítotti kihallgatását követően újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ezért a tekintetében a bűnismétlés veszélye is megállapítható. E törvényi okokra tekintettel törvényesen került sor a nő letartóztatásának fenntartására és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását az ítélőtábla sem tartotta indokoltnak.

Az eljárás a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.

 

Szegedi Fellebbviteli Főügyészség

18

Figyelem! Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek.

  • Ha ön elmúlt 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthat, és a tartalom az ön számára elérhető lesz.
  • Ha ön nem múlt el 18 éves, kattintson a "Nem vagyok még 18 éves" gombra, így ez a tartalom az ön számára nem lesz elérhető.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!