2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Kék hírek

Teknős-csempészek ellen emeltek vádat

A Szegedi Járási Ügyészség három ügyben vádat emelt azokkal a külföldi elkövetőkkel szemben, akik idén nyáron a röszkei határforgalomban engedély nélkül léptek be az országba, védett állatokat rejtegetve.

  • Teknős-csempészek ellen emeltek vádat

A vádiratok szerint a vádlottak 2022. június 6., 21. és 29. napjain Magyarország területére bejelentkezve valamennyien úgy nyilatkoztak az eljáró határőr kérdésére, hogy bejelentés-illetve engedélyköteles vámárut nem szállítanak. A velük szemben lefolytatott tételes vámvizsgálat során azonban járműveikben a határőrség 2-2, egy esetben pedig 4 példány görög teknőst fedezett fel, dobozokban elrejtve.

A görög teknősök Magyarországon védett élőlények, valamint az uniós jogszabályok szerint is azon fajok közé tartoznak, melyek kipusztulással fenyegetettek, illetve elfordulásuk olyan ritka, hogy bárminemű kereskedelmük a faj fennmaradását veszélyeztetné. Mindezekre figyelemmel Magyarország, s így az Európai Unió területére történő behozatalukhoz engedélyre lett volna szükség, mellyel az elkövetők egyike sem rendelkezett.

A vádlottakat a járási ügyészség természetkárosítás bűntettének elkövetésével vádolja.

Az elkövetők bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A járművekben felfedezett állatokról a nyomozó hatóság készített képfelvételeket.

Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!