2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Kék hírek

Részegen rúgta fejbe a sógorát, még a kismotort is megtaposta

A garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a két férfival szemben, akik az utcán bántották egymást, erőszakos cselekményüket térfigyelő kamera rögzítette.

  • Részegen rúgta fejbe a sógorát, még a kismotort is megtaposta

A vádirat szerint a két férfi elkövető 2020. május 9-én Tatabányán családi körben alkoholt fogyasztott. Az egyik férfi ittassága miatt összeveszett rokonaival, velük hangosan veszekedett, majd a ház udvarát elhagyva testvérének az utcán leállított segédmotorkerékpárját a földre döntötte. Ezt észlelve rokonai kimentek a ház elé.

A rokonok ezután az utcán folytatták a hangos veszekedést, ennek során az ittas férfi verekedési szándékkal sógorához próbált közelebb menni, de ezt a többi rokon megakadályozta. Ezután az ittas férfi rátaposott a földön fekvő segédmotorkerékpárra, mire testvére ellökdöste őt a jármű közeléből.

Az ittas férfi ezután továbbra is támadólag közeledett a sógorához, akit végül fejbe rúgott, a megrúgott férfi nem esett el és sérülést sem szenvedett.

Az ittas férfi a további támadással felhagyott, amikor észlelte a járőrautók érkezését. Ezt használta ki a sógora, aki ekkor jobb kezével ököllel egy alkalommal olyan erővel ütötte meg az ittas férfit, hogy ettől a földre esett, de nem sérült meg.

A vádiratban az ügyészség indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben az egyik férfival szemben pénzbüntetést, a másik férfival szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki.

A TÉRFIGYELŐ KAMERA FELVÉTELE MEGTEKINTHETŐ ITT

Komárom-Eszterhom Megyei 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!