2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Globál 04:20

Rágyújtotta élettársával a szüleire a házat, majd inni mentek

Hír TV

2018. május 26., szombat 14:16, frissítve: szombat 14:58

Saját lánya és annak többszörösen büntetett élettársa végzett az idős hódmezővásárhelyi házaspárral. A rendőrség közölte, hogy a pár balesetnek akarta álcázni a 87 éves férfi és 77 éves felesége megölését, ezért gyújtottak tüzet a házban. Az áldozatoktól zsákmányolt pénzből a gyanúsítottak szórakozni mentek, majd maguk jelentették a tűzesetet.

Péntek hajnalban riasztották a tűzoltókat ebbe a hódmezővásárhelyi utcába. Az egyik ház égett, a tüzet sikerült megfékezni, de az oltás után két holttestet találtak az épületben. Az egyik szomszéd szerint az áldozatok rendezett körülmények között éltek.

A rendőrök kihallgatták az idős áldozatok lányát és annak többszörösen elítélt élettársét. Itt váltak gyanússá, a meghallgatásokon ugyanis ellentmondásba keveredtek. A férfi végül megtört, és beismerte, hogy ők ölték meg a 87 éves férfit és 77 éves feleségét.

 „A lány az édesapját a konyha helyiségbe hívta, ott szóval tartotta, lekötötte a figyelmét, míg az élettársa élet kioltására alkalmas eszközzel hátulról megtámadta, több ütést mért az áldozatra. Olyan sérüléseket szenvedett, amely az élettel nem volt összeegyeztethető. Emellett az ingatlanban tartózkodott még az idős hölgy is egy hálószobában, aki súlyosan mozgáskorlátozott volt, ágyban fekvő. Utána odamentek az idős hölgyhöz, és vele is hasonló módon végeztek, az elkövetés eszközével” – ismertette Rádi Norbert Csongrád megyei bűnügyi rendőr-főkapitány helyettes.

A rendőrség szerint pár balesetnek akarta álcázni a gyilkosságot, ezért gyújtottak tüzet a házban. A szülőktől zsákmányolt pénzből a gyanúsítottak italozni mentek, majd a szórakozást követően maguk szóltak a tűzoltóknak. Az áldozatok lányát és a nő élettársát gyilkosság gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

18

Figyelem! Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek.

  • Ha ön elmúlt 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthat, és a tartalom az ön számára elérhető lesz.
  • Ha ön nem múlt el 18 éves, kattintson a "Nem vagyok még 18 éves" gombra, így ez a tartalom az ön számára nem lesz elérhető.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!