2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Nincs pénz a szakorvosok béremelésére

,

2016. február 11., csütörtök 13:36, frissítve: csütörtök 18:19

Tavaly óta lehet tudni, hogy nincs pénz a szakorvosok béremelésére – a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint.

Éger István Reggeli járat című műsorunkban azt mondta: félreérthetőek voltak azok a kormányzati nyilatkozatok, amelyek alapján az terjedt el, hogy 43 ezer orvosnak nő a bére januártól, a kamara elnöke szerint csak az ügyeleti díjak befagyasztása szűnt meg.

„Nem vitatva a rendszert bőségesen és jogosan érő kritikákat, de aki az objektív tényekből és számokból indul ki, az nagyon jól tudhatja, hogy tavaly húsvét óta, amióta Magyarországon 2016-os költségvetését elfogadták, hogy 2016-ban Magyarországon az egészségügyben béremelés nem lesz” – mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Pénz- és szakemberhiány sújtja az ágazatot, a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal résztvevői szerint. A tanácskozást az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének székházában tartották, a vitán részt vett az Orvosi Kamara elnöke, a betegek képviseletében pedig az Asztmások Országos Szövetségének elnöke szólalt fel. A szakmai szervezetek és az érdekképviseletek ágazati szintű bérrendezést követelnek, számításaik szerint 5-600 milliárd forintra lenne szüksége a magyar egészségügynek.

„Fenntarthatatlan és tulajdonképpen erkölcstelenül alacsony bérek és jövedelmek vannak az egészségügyi ágazat minden szintjén, tulajdonképpen a segédápolótól az osztályvezető főorvosig. Ezzel gyakorlatilag az egészségügyi dolgozók egy relatív szegénységbe vannak kényszerítve immár 25 éve” – hangsúlyozta Gilly Gyula egészségpolitikai szakértő.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!