2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Nem állt még le a Czeglédy-ügy

2017. október 11., szerda 11:46, frissítve: szerda 13:43

Újabb három embert vettek őrizetbe Czeglédy Csabáék ügyében – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

A Human Operator Zrt. egykori alkalmazottait a gyanú szerint közvetlenül Czeglédy Csaba irányította, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal még tavaly kezdett nyomozni. A gyanú szerint 2013 és 2016 között a bűnszervezet által irányított, diákmunka-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. hárommilliárd forintos költségvetési csalást okozott azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, nem fizették meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!