2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Nem akarta megtartani az apjától lévő kisbabát, megölték

2017. október 12., csütörtök 18:57, frissítve: csütörtök 20:33

Rongyokba csomagolva az ágyneműtartóba tette, és magára hagyta újszülött csecsemőjét egy boldvai nő még tavaly júliusban. Szülei is segítették, apja ejtette ugyanis teherbe. Az ügyészség vádat emelt a családdal szemben, tettükért akár életfogytiglant is kaphatnak.

Egészséges kislánynak adott életet a Borsod megyei Boldván élő nő tavaly júliusban. A gyereket nem akarta megtartani, ezért szüleivel már a terhesség alatt elhatározták, hogy ha világra jön, megölik. A család házában szülte meg a csecsemőt, akit azután rongyokba csavarva egy táskába tettek, és az ágyneműtartóba rejtve magára hagyták. Másnap a lány rosszul lett, a kórházban pedig kiderült, hogy előző nap szült. A rendőrség keresni kezdte a gyereket, így találták meg az akkor már halott csecsemőt.

„A nyomozás elején még arra voltak adatok, hogy a nő titkolta szülei előtt is a terhességét, és gyakorlatilag egyedül hajtotta végre a cselekményt. A nyomozás azonban feltárta azt, hogy a fiatal nőt az apja tízéves korától erőszakkal szexuálisan zaklatta, szexuális cselekményekre kényszerítette, amelyről tudott az édesanya is, aki ezt gyakorlatilag passzívan tűrte, ezzel segítséget nyújtva cselekvőségéhez, ezzel veszélyeztetve az akkor még kiskorú lány testi, erkölcsi, érzelmi fejlődését” – mondta Martossy György, Borsod-Abaúj Zemplén Megye főügyész-helyettese.

A megölt gyermek a nő apjától volt. A nyomozás során az is kiderült, hogy a lány már 15 évesen is teherbe esett apjától, a gyermeket pedig közösen nevelték szüleivel. Erről a faluban is tudtak.

„Fel voltak igen morgolódva az emberek, hogy ilyen történt, mert ez legalábbis cigányoknál nem szokás ez. Hát nem tudom, hogy mi vezethette rá ezt a gyermeket, hogy ilyet tett” – mondta egy helyi lakos, Horváth Irén.

Az ügyészség mindhárom vádlottal szemben letöltendő büntetést indítványozott, de tettükért akár életfogytiglani büntetést is kaphatnak. Az apa és az anya előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, lányuk szabadlábon védekezhet.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!