2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Kék hírek

Négy év múlva akár szabadulhat is a vérfertőző pedofil

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva jogerősen 12 év fegyházbüntetést kapott az a férfi, akit szexuális erőszakkal vádolt az ügyészség. A férfi az eljárás során végig tagadott, a rendelkezésre álló bizonyítékok – elsősorban a sértett vallomása – azonban igazolták a bűnösségét.

  • Négy év múlva akár szabadulhat is a vérfertőző pedofil

A vádlott 2011-től kezdve három éven keresztül több alkalommal követett el szexuális erőszakot saját kiskorú lányával. Volt, hogy orálisan elégíttette ki magát és volt, hogy közösülni akart vele. Ezen kívül rendszeresen verte, egy alkalommal vasvillával támadt neki. A Pécsi Törvényszéken, első fokon 12 év fegyházbüntetést kapott. Mivel ez a kiszabható 5 és 22 és fél év között a középmértéket sem éri el, az ügyészség súlyosítást indítványozott.

Egy kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményről van szó, ahol mindenképpen indokolt a középmértéket legalább elérő szabadságvesztés kiszabása. Ezért azt indítványozom, hogy az Ítélőtábla olyan módon változtassa meg az elsőfokú döntést, hogy súlyosítsa a büntetést – mondta el Fekete Tünde ügyész, a Pécsi Fellebbviteli Főügyészségről.

A vádlott az utolsó szó jogán is tagadta a szexuális erőszakot. Az Ítélőtábla helybenhagyta az első fokon kiszabott 12 év fegyházat.

A másodfokú bíróság úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetésnek a tartama az alkalmas a büntetési céloknak az elérésére. Tekintettel elsősorban az alkalmazott erőszak, illetőleg az elkövetési magatartásnak a hasonló jellegű ügyekben előforduló mértéke – nyilatkozta a Pécsi Ítélőtábla tanácsvezető bírája, Krémer László.

A vádlott több mint 4 éve van előzetes letartóztatásba, így jó magaviselet esetén 4 év múlva 2022-ben akár szabadulhat is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!