2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Kék hírek

Nadrágszíjjal próbálta megfojtani feleségét – vádemelés

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki otthonukban bántalmazta, majd egy nadrágszíjjal próbálta megfojtani feleségét.

  • Nadrágszíjjal próbálta megfojtani feleségét – vádemelés

A vádirat szerint az elkövető és a sértett több mint harminc éve házasok. Kapcsolatuk a férfi

féltékenysége miatt megromlott, és emiatt többször is bántalmazta a nőt.

2020. december 3-án, már a reggeli órákban összetűzésbe keveredtek nagykőrösi lakóhelyük

konyhájában. Ekkor a férfi azért ütötte fejen az asszonyt, mert nem találta a telefontöltőjét.

A bántalmazás után a nő a konyhában maradt, míg a férfi kiment, majd visszatért oda kezében

egy nadrágszíjjal.

Ezután a férfi a sértetthez lépett, a nadrágszíjat átvetette a nyakán és azt becsatolva

folyamatosan húzni kezdte, szorítva ezzel a nő nyakát. Közben a férfi azt hangoztatta, hogy

most megöli az asszonyt.

Miután a sértett a szorítás miatt már nem kapott levegőt, csak úgy tudott kikerülni az elkövető

kezei közül, hogy úgy tett, mint aki megfulladt.

Az elernyedt testtel földre eső sértett nyakáról az elkövető lefejtette a nadrágszíjat. Miután azt

hitte, hogy megölte a feleségét, az elkövető a sértett testét az ágyukba helyezte. Ezt követően

ő maga gyomírtó és rovarölő szert ivott, így kívánt öngyilkos lenni.

Egy-két óra múlva fiuk talált rájuk, és értesítette a mentőket. A sértett csak a véletlen

szerencsének és helyzetfelismerésének köszönhette, hogy nem szenvedett súlyosabb

sérüléseket a bántalmazás során.

A Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az elkövető

ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!