2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Kék hírek

Mintegy 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le Budapesten és Pest megyében

Csaknem 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a fővárosban és Pest megyében; hat embert elfogtak, a hetedik terjesztőt még keresik.

  • Mintegy 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le Budapesten és Pest megyében

 

police.hu-ra vasárnap feltett közlemény szerint november 27-én Budapesten egy gépkocsi átvizsgálásakor a rendőrök egy táskában több mint 11 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak, ezért előállították az autó sofőrjét. A gödi férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd Budapesten és Pest megyében is házkutatást tartottak.

A házkutatások során előállítottak és kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki három budapesti, továbbá egy érdi és egy gödi férfit. Az öt terjesztő lakásán és autójában összesen több mint 21 kilogramm kábítószergyanús anyagot, ötmillió forintot, valamint a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket találtak. A lefoglalt kábítószer piaci értéke csaknem 28 millió forint.

A nyomozók 12 autót, egy teherautót, egy motorkerékpárt, egy motorcsónakot és három kerékpárt is lefoglaltak.

A hat terjesztőt a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. Kettejük letartóztatását az illetékes bíróság elrendelte.

A társaság hetedik tagja ellen elfogatóparancsot adtak ki, őt a nyomozók még keresik.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!