2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Kék hírek

Megölte férjét

Késsel szúrta meg házastársát egy nő Tokodon 2020 áprilisában. A rendőrök most vádemelést javasolnak ellene.

  • Megölte férjét

Fotó: Police.hu

Tokodi otthonukban szólalkozott össze férjével az 56 éves M. F.-né 2020. április 19-én délután. A vita tettlegességig fajult, az asszony a konyhában magához vett egy kést, és megszúrta vele a férfit. A sértett a helyszínen életét vesztette. Az esetről a nő egyik hozzátartozója értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök elfogták az asszonyt, akit előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A nő beismerte tettét. Elmondta, hogy aznap közösen italozott a férjével, és korábbi sérelmeken vitatkoztak össze. A veszekedés közben ő vacsorát készített, így a keze ügyében volt egy kés, ezzel szúrta meg a férfit.

A nő ellen – letartóztatása mellett – emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.
Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!