2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Lezárt akta: mosdóba kellett mennie- állítása szerint ezért nem segített

A szentendrei rendőrök befejezték annak a 31 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint ivott és eltiltás hatálya alatt vezetett, balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

  • Lezárt akta: mosdóba kellett mennie- állítása szerint ezért nem segített

Egy csobánkai balesethez riasztották a szendendrei rendőröket 2021. április 5-én délután. Egy gépkocsi az előtte forgalmi okból megálló motorkerékpár hátuljának ütközött, ami az előtte lévő járműnek csapódott.  A balesetet okozó gépkocsi sofőrje a helyszínről távozott anélkül, hogy bárkinek segített volna. Később visszament. A motoron ketten utaztak, a sofőr súlyosan, utasa könnyebben sérült. A balesetet okozó férfiről kiderült, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezette járművét. A rendőröknek feltűnt, hogy a 31 éves sofőr alkoholt fogyaszthatott, a tesztert nem tudta kifújni így kettős mintavételre előállították.

Az ügyben kirendelt igazságügyi vegyészszakértő véleménye szerint a csobánkai férfitől levett vérmintában 1,38 g/l ezrelék volt az etilalkohol koncentráció.

A sofőr kihallgatásakor vitatta, hogy hibázott, azt mondta, a motoros vágott elé, kizárólag emiatt történt a baleset, vezetés előtt alkoholt nem fogyasztott. Hogy miért hagyta el a helyszínt csak annyi volt a válasza, hogy sürgősen mosdóba kellett mennie.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfival szemben súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait az ügyészségnek átadta.

 

Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!