2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kék hírek

Lezárt akta: A vendégseregben volt a tolvaj

Keresztelő utáni ebéden lopta meg az egyik meghívott a másikat, és még az ajándékot is eltette, amit korábban ő adott. A Solti Rendőrőrs nyomozói szabálysértési és büntetőeljárást is folytattak a 39 éves gyanúsítottal szemben.

  •   Lezárt akta: A vendégseregben volt a tolvaj

Egy ismerőse keresztelőjére ment egy dunaújvárosi asszony tavaly szeptember 4-én. A szertartást eszem-iszom követte az egyik solti pincében. Az eseményen több mint huszan vettek részt, azonban ahogy esteledett egyre fogyatkozott a létszám, míg végül csak öten maradtak. A nő is indulni készült, ezért megkérte lányát, hogy menjen érte. Fuvarját az udvaron várta, eközben őrizetlenül hagyta táskáját az egyik asztalon. Amikor indult a holmijáért, észrevette, hogy időközben azt elvitte valaki. Hosszas keresés után az egyik még jelenlévő vendég találta meg a táskát, azonban hiányzott belőle az asszony elektromos cigarettakészlete és a pénztárcája 24.000 forinttal. A megtaláló azt mondta, hogy nem messze, az úton eldobva lelt az eltűnt holmira, amiben akkor már csak az okmányok voltak. A történet gyanús volt a sértettnek, így értesítette a rendőrséget.

A nyomozás során kiderült, hogy a megtaláló egyben a tolvaj. A férfi először ellopta az asztalról az értékeket, hazament, és az udvaron egy zacskóba rejtette. Majd visszament a vendégségbe a már kifosztott „talált tárggyal”. Arra is fény derült, hogy egy 50.000 forintot rejtő borítékot is ellopott, amit korábban ajándékba adott párjával a keresztelőre. A tolvajt elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a Solti Rendőrőrs nyomozói. A 39 éves helybéli beismerő vallomást tett, és megtérítette az okozott kárt a sértetteknek. A férfivel szemben szabálysértési és büntetőeljárást is folytattak a lopások miatt. Az egyenruhások befejezték a nyomozást, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség, valamint bíróság részére.       

Police.hu

kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!