2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Kék hírek

Letartóztatásban a török erőszakoskodó

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki szerda hajnalban akart megerőszakolni egy nőt Szegeden.

  • Letartóztatásban a török erőszakoskodó

A megalapozott gyanú szerint a budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni jött szegedi ismerőséhez. A gyanúsított szerda éjjel az egyik belvárosi szórakozóhelyen ismerkedett meg a sértettel, majd onnan 3 óra körül együtt távoztak. A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni. Ennek érdekében a férfi a sértett karját megragadva felrángatta őt a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte a nőt. A sértett ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, melynek az vetett véget, hogy a lakásba hazaérkezet gyanúsított ismerőse, akinek közbelépésére a nő eltávozhatott a lakásból.

A sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

Az ügyészi indítványnak helyt adva a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon védekezés érdekében fellebbezést jelentett be.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!