2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Gyermekpornóval kaptak el egy Nógrád megyei pedofilt

Gyermekkorúakról készült, részben saját készítésű pornográf felvételeket tartott az otthonában, sőt, még a munkahelyén használt számítógépén és mobiltelefonján is egy 74 éves férfi; a Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását. Erről beszétl a megyei főügyészhelyettese pénteken.

  • Gyermekpornóval kaptak el egy Nógrád megyei pedofilt

A rendőrök ebruár 22-én kutatták át egy pedofil otthonát és munkahelyét. Mindkét helyen számítástechnikai eszközöket foglaltak le.

Ezek vizsgálata során több, gyermekkorúakat súlyosan szeméremsértő módon ábrázoló pornográf felvétel került elő, néhány képet a nyugdíjas maga készített

- írta közleményben Sziliné Séber Anita.

A NYOMOZÓ HATÓSÁG A FÉRFIT GYERMEKPORNOGRÁFIA ELKÖVETÉSÉVEL GYANÚSÍTOTTA MEG.

Az ügyészek indítványozták a férfi letartóztatását, amelyet a nyomozási bíró - a bűnismétlés megakadályozása érdekében - egy hónapra el is rendelt. A döntés nem végleges, mert a gyanúsított fellebbezést jelentett be ellene.

 

Origo.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!