2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Kék hírek

Elfogva

A mosonmagyaróvári járőrök 12 migránst tartóztattak fel és egy azeri embercsempészt fogtak el.

  • Elfogva

Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. december 7-én 8 óra 30 perckor a 86-os számú főúton, Jánossomorja külterületén akartak ellenőrizni egy cseh rendszámú kisteherautót. A sofőr a rendőröket észlelve hirtelen megállt, majd a járműből az utasok a gépkocsivezetővel együtt kiugrottak, és elfutottak. A járőrök azonnal kutatásba kezdtek, ennek eredményeképpen 10 órára megtaláltak 12, magát afgán állampolgárnak valló férfit, akik személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Később rendőrkézre került a 33 éves cseh tartózkodási engedéllyel rendelkező azeri sofőr is, akit elfogtak, majd a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A járművezetővel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Police.hu

kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!