2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Droggal vettek rá lányokat prostitúcióra

2017. szeptember 14., csütörtök 08:29, frissítve: csütörtök 09:24

Előzetes letartóztatásba került az a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pár, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy gyermekvédelmi intézetből szökött lányokat kényszerítettek prostitúcióra Szlovákiában.

A lányoknak herbálos cigarettát adtak, így bírták rá őket a prostitúcióra. A novajidrányi férfi és nő akkor bukott le, amikor idén januárban az egyik tizenhat éves lány eltűnését bejelentette a gyámja. A kiskorút a rendőrök másnap Kassa területén igazoltatták, így derült ki, hogy őt is fogva tartják.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei párt előzetes letartóztatásba helyezték.

„Kiemelkedő tárgyi súlyú ügyről van szó, ezért a bíróság megállapította vonatkozásukban a szökés, elrejtőzés veszélyét. Az élettársi kapcsolatban álló gyanúsítottak más bejelentett jövedelemmel nem rendelkeznek, ezért feltehető esetükben a bűnismétlés veszélye is. Ezentúl az is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon védekezésük esetén a tanúk befolyásolásával megnehezítenék a büntetőeljárást. A végzés nem emelkedett jogerőre, a Miskolci Törvényszék fog ebben dönteni, ugyanis a gyanúsítottak és a védőik fellebbezést jelentettek be” – közölte Gyurán Ildikó, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!