2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Brutálisan megverte, majd kirabolta beteg ismerősét egy piliscsabai férfi

Addig ütötte ököllel, amíg a földre nem zuhant, majd a védtelen, beteg ismerősét rugdosni kezdte az a 37 éves piliscsabai férfi, aki ellen vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön. A 65 éves bántalmazott férfi a támadás után két héttel életét vesztette.

  • Brutálisan megverte, majd kirabolta beteg ismerősét egy piliscsabai férfi

A vádirat szerint a férfi tavaly márciusban támadt rá ismerősére. A közleményben azt írták, hogy a többszörösen büntetett, munkanélküli, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező elkövető elhatározta, hogy az általa régebb óta személyesen is ismert, egyedül élő, beteg férfi otthonába behatol és őt – ha kell erőszakkal – megfosztja pénzétől és értéktárgyai átadására kényszeríti.

Az elkövető a délutáni órákban a sértett piliscsabai családi házához ment, ahová a sértett beengedte. Ezt követően a sértettet bántalmazni kezdte, melynek során

többször ököllel megütötte, és miután a földre esett, meg is rugdosta.

A sógornője vette észre

 

A közleményben azt írták, hogy ezután a bántalmazó a házban értékek után kutatott, feltörve annak részben lezárt részét is, majd a megvert férfit magára hagyva a helyszínről távozott. Másnap kora reggel az elkövető visszatért, miközben a bántalmazása miatt súlyosan sérült sértett továbbra is ellátatlanul feküdt a házban – írták.

A férfi a sértett alig háromezer forintnyi készpénzt tartalmazó pénztárcáját valamint egy házi készítésű kábeldobra feltekert 4 ezer forint értékű hosszabbítót magához vett, majd távozott. A házban magára hagyott sértettet röviddel a férfi távozása után a hozzá látogatóba érkező sógornője találta meg, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A rendőrség közleménye szerint a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy fennállt a veszélye, hogy életveszélyes állapotba kerül, s csak a szerencsén múlt, hogy nem halt bele a támadásba. Később azonban bekövetkezett a tragédia:

a férfi két héttel később, a támadástól független betegség miatt a kórházban életét vesztette.

Az elkövetőt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a sértett halálát követően rövid idővel azonosította, és elfogta.

 

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, valamint a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat – írták a közleményben.

 

Blikk.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!