2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Bombakészítőset játszottak fiatalok Nógrádban

2017. augusztus 8., kedd 21:24, frissítve: kedd 23:11

Beismerő vallomást tettek a bombagyártó nógrádi kamaszok. A fiatalokat azzal gyanúsítják, hogy otthonukban robbanószereket készítettek, és ezeket a falu határában ki is próbálták. A helyiek szerint a nagykorú fiú jó tanuló volt, de rossz társaságba keveredett, amikor Budapestre járt iskolába.

Az egyik gyanúsított családját sokan ismerték Mátramindszenten, de azt senki nem tudta, mivel tölti a fiú a szabadidejét.

„Ez egy zárkózott család volt, és nem engedtek be senkit, és nem is társalogtak senkivel sem. Senki nem tudott róla semmit se. Nagy meglepetés volt ez a kis falunak, hogy ilyen történt itt” – mondta az egyik szomszéd, Kovács István.

A helyieket megdöbbentette az eset, nem szívesen beszélnek róla. Akik ismerték a fiút, azt mondják, rendes családból származó, jól tanuló gyerek volt. Imádta a fizikát és a kémiát.

„Szerintem ez a gyerek felkerült Pestre, belekerült egy olyan társaságba, azt most vagányságból, mint minden fiatalt, be lehet húzni. Mint azt, hogy kipróbálja a sörözést, a pálinkát, a narkót, szerintem ő meg bekerült egy ilyen körbe” – mondta el egy másik lakó.

A 18 éves mátramindszenti fiú és 17 éves dorogházi barátját múlt hét pénteken fogta el a Terrorelhárítási Központ és a Nógrád megyei rendőrség. Azzal gyanúsítják őket, hogy otthonukban robbanóanyagokat és robbanószereket készítettek, és ezeket a falu határában ki is próbálták. A nyomozók a házkutatás során megtalálták a robbanóanyagokat, és az azok előállításához szükséges eszközöket. Ezek egy részét lefoglalták, a többit megsemmisítették. A két fiú beismerte tettét. A rendőrök a nagykorú gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!