2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

A rács mögött sem bírt leállni

Egy, a jogerős szabadságvesztését börtönben töltő 24 éves férfi ellen emelt vádat csalás vétsége miatt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel szerdán.

  • A rács mögött sem bírt leállni

A tájékoztatás szerint a férfi a nála lévő mobiltelefonról felhívott egy külföldi munkán tartózkodó férfit, és azt mondta neki, hogy az egyik mobilszolgáltató kisorsolta a telefonszámát, és ha három kérdésre felel, 100 ezer forintot nyerhet.

Miután a hívott fél a fiktív kérdéseket megválaszolta, a fogvatartott azt mondta neki, hogy SMS-ben küldeni fog a telefonjára egy kódot, illetőleg megkérte, hogy menjen el egy bankautomatához. A hívott férfi ezt nem tudta teljesíteni, ezért az élettársa telefonszámát adta meg a fogvatartottnak. A vádlott a nőnek beszámolt a „nyereményről”, azzal a megjegyzéssel, hogy csak úgy juthat hozzá a pénzhez, ha 15 ezer forinttal feltölt egy telefonszámot. A nő a neki bediktált telefonszámokra 15-15 ezer forintot, összesen 75 ezer forintot töltött fel.

Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházfokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!