2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével

Következik:

Híradó 12:00

Blöff? Több mint 120 ezer aláírásnál jár az MSZP

2016. május 9., hétfő 14:15, frissítve: hétfő 15:37

Több mint 120 ezer aláírást gyűjtöttek eddig a szocialisták az állami vezetők kétmillió forintos bérplafonjának visszaállításához és a földprivatizáció leállításához szükséges népszavazás kiírásához – jelentette be az ellenzéki párt elnökhelyettese.

Gőgös Zoltán emlékeztetett: 200 ezer aláírás összegyűjtése esetén kötelező, 100 és 200 ezer között pedig az Országgyűlés mérlegelheti, hogy kiírja-e a népszavazást. A politikus ezért arra szólította fel a kormánypártokat, hogy a szocialisták két kérdéséről is támogassák a népszavazás kiírását, hogy a három kérdésben egy időben lehessen szavazni.

„Az lenne mindenki számára kívánatos, ha nem két népszavazás lenne az ősz folyamán, ami elég problémás. Úgy gondolom, ez nem kérdés, és meg lehetne takarítani nagyjából hatmilliárd forintot. Ezért ma benyújtottunk egy határozati javaslatot, amelyben azt követeljük, hogy az Országgyűlés döntse el, hogy bevárja a két, egyébként nagyon nagy tömegek által támogatott népszavazási kezdeményezést – az egyik az enyém, a másik Kész Zoltáné –, és együtt dönt a kettőről. Az a lényeg, hogy amíg ez az ülésszak van, addig lebonyolítható” – jelentette ki az MSZP elnökhelyettese.

Kósa: Politikai blöff

Politikai blöffnek nevezte a Fidesz frakcióvezetője, hogy a szocialisták összegyűjtöttek 100 ezer aláírást. Kósa Lajos szerint képtelenség a két népszavazást egy napon megtartani. A kormánypárti politikus úgy érvelt, hogy a kormány kezdeményezéséről a parlamentnek 30 nap alatt döntenie kell, míg a Nemzeti Választási Irodának 60 napja van ellenőrizni a szocialisták által összegyűjtött aláírások hitelességét.

„Ennél egyszerűbb politikai blöff, az nem is létezik, hiszen ha lett volna vagy van 100 ezer aláírásuk, akkor természetesen beviszik a választási irodához, ahol 60 nap áll rendelkezésre, hogy ezt mind hitelesítsék. Ha ez nem történik meg, akkor ennek hiányában a parlamentnek nincs miről dönteni. Ha a parlamenthez fordul a Nemzeti Választási Bizottság megállapítva egy határozatában, hogy lehet erről a kérdésről népszavazást kiírni, ekkor számolja ki, kedves Tóbiás frakcióvezető társam, semmilyen jogi lehetőség nincs arra a törvényeket betartva, hogy a két népszavazást egy időben lehessen kiírni” – fogalmazott Kósa Lajos.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!