2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hóvirág őrs naplója

Következik:

Híradó 12:00

Tarlós menekültügyi akcióterven dolgozik

2015. július 31., péntek 17:10, frissítve: szombat 11:37

Menekültügyi akciótervet készít Budapest. A főpolgármester a Magyar Nemzetnek azt mondta: megkezdték az egyeztetéseket a Belügyminisztériummal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal és a rendészeti igazgatósággal. A terv várhatóan a következő hetekre elkészül és részletesen előírja majd, hogy a fővárosi cégeknek, szervezeteknek pontosan mi a dolguk. A leginkább a köztisztasági helyzet súlyos, az is elsősorban a pályaudvarok környékén.

„Hát nem örülünk, hogy idejönnek, és a határon nem kéne őket ideengedni, mert az egészségügy pénztárat ki fogják meríteni, meg nagy koszosságot csinálnak” – ilyen és ehhez hasonló panaszokat hallani az utasoktól a budapesti pályaudvarokon, akik nem értik, miért nincs központi intézkedés a migránskérdésre. A csütörtök esti razzia után pénteken már ismét menekült családokkal volt tele a Keleti pályaudvar. A Helsinki Bizottság szerint több nyílt befogadó állomás jelentene megoldást.

„A probléma ugyanis nem az, hogy ide ennyi ember érkezik: ki tudja azt mondani egy szíriai anyukának vagy egy afgánnak, akinek lelőtték a lábát, hogy te vagy a probléma vagy az a probléma, hogy te idejöttél. A probléma az, hogy évek óta nem képes megfelelően reagálni az ideérkező emberekre a kormány” – mondta a Helsinki Bizottság Menekültügyi Programjának jogásza.

A menekültek ingáznak a pályaudvarok között, oda mennek, ahol épp nincs rendőri ellenőrzés. Önkéntesek szerint sokan laknának szálláshelyeken, de hiába van pénzük, nem engedik be őket. „Az a probléma, hogy ők nem jogosultak magyar szolgáltatásokra, mármint ilyen szinten, tehát nincsen személyi igazolványuk, nincsen érvényes papírjuk, így a hotelek, hostelek sem fogadják őket” – hangsúlyozta a Migration Aid önkéntese, Schmidt Adrienne.

Sok menekült több száz eurós jegyet vesz a Nyugat-Európába tartó vonatokra, de a legtöbbször még a határt sem érik el. A legtöbb menekült egyébként csak néhány napot tervez eltölteni a magyar fővárosban, de az önkéntesek szerint az utóbbi időben egyre többen rekednek itt hetekre a szigorított nyugati határellenőrzések miatt.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!