2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Nincs fedezet a kormány terveire

Hír TV

2018. június 15., péntek 10:51

Hivatalosan nem lesz hosszabb a tanév, de egyéni döntések alapján szervezhetnek foglalkozásokat a tanulóknak az iskolák – az EMMI rendelete alapján ezt a tanítási év lezárása után a tanulónak, illetve kiskorú diák esetén a szülőnek lehet kérelmeznie.

A minisztérium korábban közleményben cáfolta hogy hosszabb lenne az új tanév, később azonban Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter az Inforádióban arról beszélt, hogy napirenden van a tanév hosszának módosítása.

A PDSZ elnöke szerint a viták miatt egyelőre meghagyták ezt a lehetőséget is, ami viszont bizonytalan, mert nem tudni, miből lehetne finanszírozni a táborokat.

Ez egy lehetőség, pénzt nem tettek mögé, nem kötelező. Viszont betette a lábát a farkas ezzel a jogszabállyal. Érzékelték hogy nincs egyeztetés, érzékelték az első reakciókat hogy felzúdult a szakma, köznevelésből kiemelt feladatkört akarnak adni, de jogszabályok nem teszik lehetővé. Tettek egy pici kis részt, amin keresztül ha úgy adódik megnyitják, ha szándékaik biztosak, jobban ezt a kérdést - mondta el Szűcs Tamás.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!