2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Lázár cáfol: még nincs döntés a Klik megszüntetéséről

2016. március 31., csütörtök 19:15, frissítve: csütörtök 20:13

Nem döntött a kormány a Klik megszüntetéséről. Lázár János azt mondta: még tartanak a közoktatási kerekasztal egyeztetései, de az biztos, hogy az állam nem mond le a fenntartói jogáról. A kancelláriaminiszter kudarcnak ítélte a tanárok keddi demonstrációját, szerinte a pedagógusok többsége nem tüntetni, hanem tárgyalni akar. A Pedagógusok Szakszervezete közben bejelentette, ha hétfőn nem tudnak megállapodni a kormánnyal, sztrájkolni fognak.

„A mostani állami fenntartó ebben a formájában megszűnik.” Múlt hét kedden, a köznevelési kerekasztal negyedik ülése után jelentette be az oktatási államtitkár, hogy a Klik napjai meg vannak számlálva. Palkovics László akkor arról is beszélt, hogy az állami fenntartásból a jövőben sem engednek. „Dolgozunk azon, hogy nézzen ki az állami fenntartó szerkezete, hogyan nézzen ki a működésmódja” – mondta.

A Vs.hu kormányközeli forrásra hivatkozva arról írt: a Klik megszüntetése csak kommunikációs trükk, amelyet Habony Árpád csapata főzött ki. A hírportál arról is ír: a Klik helyett egy még nagyobb szervezet jöhet, ahová már az egyetemeket is betagoznák.

„A kormány még semmiben nem döntött.” Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján nemcsak a sajtóhíreket cáfolta, hanem saját párttársáét is. A kancelláriaminiszter azt mondta: nem döntött még a kormány a Klik megszüntetéséről, hiába állítják ezt a szaktárcánál. „Nem volt kormányülésen ez a kérdés napirenden. Nem döntött a kormány semmiben. Azért, mert a köznevelési kerekasztalnak a javaslatait a kormány még nem tárgyalta meg. Palkovics államtitkár úrtól azt kérte a miniszterelnök úr, hogy a kerekasztal javaslatait összegezze, próbáljanak konszenzusra jutni a bajok okairól és a megoldásokról, majd ezt hozzuk kormányülésre” – erősítette meg Lázár János.

Az egyik baloldali kis párt szerint szándékosan szivárogtatott a Fidesz. „Teljesen őrült ötlet, hogy az egyetemeket összevonják egy valamilyen állami intézménybe, fenntartóba a közoktatási intézményekkel, ez egy kommunikációs szakembernek az ötlete volt, és ezért kellett ezt gyorsan kiszivárogtatnia Palkovicséknak és gyorsan ezt megcáfolni, hogy nehogy véletlenül az Orbán ezt megígérje valahol” – mondta Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sem hiszi el az egyetemekről szóló híreket. Mendrey László azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy marad a szigorú központosítás. „Lázár miniszter úr és mások is megerősítették, hogy a központosítás marad, csak a szervezet változik. Ebből a szempontból teljesen mindegy, Kliknek nevezik vagy bármilyen más szervezetnek, egy nagy központból irányítanak vagy több kicsiből. Ha ez a fajta brutális központosítás marad, akkor tulajdonképpen semmi nem változik, csak a címkét átfestik” – vélekedett a PDSZ elnöke.

Mendrey László azt mondta: ha nem lesz tényleges változás, tovább demonstrálnak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!