2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Handó is rendreutasította Németh Szilárdot

2016. február 2., kedd 15:43, frissítve: szerda 10:19

A Kúria elnöke és a Magyar Bírói Egyesület után az Országos Bírósági Hivatal elnöke is visszaszólt a Fidesz alelnökének, Németh Szilárdnak. Handó Tünde arra szólította fel a politikusokat, valamint az igazságszolgáltatás más szereplőit, hogy tartózkodjanak a bírák befolyásolásától. Az OBH elnöke a sajtóvisszhangot kiváltó ítéletekkel kapcsolatban megjelent véleményekről azt mondta: a bíráknak törekedniük kell arra, hogy döntésüket érthetővé tegyék.

„A kiszabott büntetések törvénysértően enyhék.” A Hagyó-ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség vezetője így bírálta a büntetőperben eljáró törvényszéket. A vádhatóság súlyosításért, illetve a felmentett vádlottak bűnösségének megállapításáért fellebbezett.

Németh Szilárd is kifogásolta a volt főpolgármester-helyettes ítéletét, a fideszes politikusnak a vörösiszapper vádlottjainak felmentése sem nyerte el a tetszését. A Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája sem elégedett a jelenlegi törvénykezési gyakorlattal. Völgyesi Miklós Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: a bírók egyes esetekben úgy kezdik tárgyalni az ügyet, hogy prekoncepciójuk van azzal kapcsolatban. „Azt tapasztalom, hogy újabban, különösen a Biszku-ügyben, de a vörösiszapperben is azt történt, hogy amikor a bíróban kialakul az a meggyőződés, hogy van bűnösség vagy nincs bűnösség, milyen irányba megyünk, lesz-e elítélés, akkor azokat a bizonyítékokat és különösen az igazságügyi szakértői véleményeket, amelyek nem férnek bele az ő eredeti elképzelésébe, akkor azokat kirekeszti a bizonyítás anyagából” – mondta a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke.

A Civil Összefogás Fórum elnöke is arra kérte a Kúria elnökét, vizsgálja meg, jogos-e a vörösiszap-katasztrófa és a Hagyó-perben hozott elsőfokú ítélet.

A kritikákra az Országos Bírósági Hivatal elnöke is reagált, Handó Tünde arra szólította fel a politikusokat, valamint az igazságszolgáltatás más szereplőit, hogy tartózkodjanak a bírák befolyásolásától. Az OBH elnöke a sajtóvisszhangot kiváltó ítéletekkel kapcsolatban megjelent véleményekről azt mondta: a bíráknak törekedniük kell arra, hogy döntésüket érthetővé tegyék. „Én azt kérem valamennyi hatalmi ág képviselőjétől, hogy tartsák tiszteletben a bíróságok függetlenségét, a bírók függetlenségét és bízzanak a bírói felelősségben” – fogalmazott az Országos Bírói Hivatal elnöke.

A Kúria elnöke közleményében azt írta, az ítélkezés külső befolyásolása veszélyezteti a jogállamiságot. Darák Péter úgy fogalmazott, a „tények ismerete nélküli véleménynyilvánítás nem tartalmazhat elvárásokat a bírósággal szemben”.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!