Zsolnay-háború: többhavi fizetés munka nélkül
2016. augusztus 3., szerda 16:23, frissítve: szerda 18:11
Nem ment könnyen a Ledina Kerámia Kft. bejegyzése. A pécsi önkormányzat azért alapította a céget, hogy az a Zsolnay Porcelánmanufaktúra felszámolása esetén folytathassa a munkát. A kft. bejegyzését azonban a Kaposvári Törvényszék elutasította, mert a cégbe delegált egyik felügyelőbizottsági tag ugyanezt a tisztséget tölti be a Zsolnayban is. Ez pedig álláspontjuk szerint összeférhetetlen. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla másként látta a helyzetet és jogerősen elrendelte a Ledina bejegyzését.
„A vonatkozó jogi szabályozás a felügyelőbizottság tagjait nem sorolja a vezető tisztségviselők közé, és így a felügyelőbizottsági tagokra ez az összeférhetetlenségi ok, amit az elsőfokú bíróság ekként értelmezett, nem áll fent” – mondta a Pécsi Ítélőtábla elnöke, Makai Lajos.
A most bejegyzett Ledina kft.-be csábította át az önkormányzat jogi képviselője még a cég bejegyzése előtt a gyár dolgozóinak több mint kétharmadát. Ők két hónapja nem dolgoznak, fizetésüket mégis kapják egy másik önkormányzati cégen keresztül.
„A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. számára ennek nincs jelentősége. Tehát tulajdonképpen most annyi történt, hogy van az önkormányzatnak egy cége 120 munkavállalóval, amelyiknek se gépe, se telephelye, se munkája, se megrendelése, és gyakorlatilag van 120 munkavállalója, akivel nem tudja, hogy mit fog csinálni” – mondta a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. jogi képviselője, Bodnár Imre.
Azt nem tudni, hogy a pécsi önkormányzatnak mi a terve az immár jogerősen bejegyzett Ledina kft.-vel, illetve az átcsábított dolgozókkal – a helyhatóság ugyanis egyelőre nem nyilatkozik. A Hír TV információi szerint azonban időközben szerződést bontottak a jogászukkal. Úgy tudjuk, a Zsolnay volt munkásai is elégedetlenek, demonstrációra készülnek, mert úgy vélik, becsapták őket. Régi cégüktől ráadásul perre is számíthatnak, mert a Zsolnay szerint azonnali felmondásukkal kárt okoztak a cégnek.