2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Vörösiszapper: mindenkit felmentettek

,

2016. január 28., csütörtök 19:56, frissítve: csütörtök 20:30

Minden vádpontban, mind a 15 vádlottat felmentették a vörösiszapperben bűncselekmény hiányára hivatkozva. Az elsőfokú ítélet indoklása szerint a 2010 októberi katasztrófa oka nem emberi mulasztás, hanem „altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a gátfal tönkrement.

Nemcsak az elsőrendű vádlottat, a MAL Zrt. korábbi vezérigazgatóját, hanem a vörösiszapper további 14 vádlottját is felmentette a Veszprémi Törvényszék bűncselekmény hiányában. Az indoklásban a többi között az áll, hogy a katasztrófa kiváltó oka az altalaj stabilitásának megingása volt, amelyet nem lehetett előre látni. A szóbeli indoklási részben a büntetőtanács elnöke azzal is magyarázta a döntést, hogy a szakértői vélemények szerint a tragédiát okozó tározó a megépítése, vagyis 1998 óta halálra volt ítélve, márpedig akkor még a vádlottak – kettejük kivételével – nem dolgoztak a MAL Zrt.-nél.

„Felháborító az ítélet” – így reagált Kepli Lajos az ítélethirdetésre, akit a biztonsági szolgálat kivezetett a tárgyalóteremből. A Jobbik országgyűlési képviselője, aki korábban a vörösiszap-katasztrófa körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság elnöke volt, a bíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján arra is emlékeztetett, hogy annak idején az általa vezetett testület jelentése is egyértelműen bizonyította, hogy a MAL Zrt. vezetőit felelősség terheli azért, hogy ilyen nagy mennyiségű lúg volt a tározóban, aminek a kiömlése halálos áldozatokat követelt és milliárdos anyagi károkat okozott. „Azt gondolom, hogy a mai napon az igazságszolgáltatás arcul csapta az igazságot. Ez az ítélet, amelyben mind a 15 vádlottat felmentették, megdöbbentő, elképesztő és felháborító a számunkra. Minimum letöltendő börtönbüntetésre számítottunk” – fogalmazott a vörösiszap-katasztrófa körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság volt elnöke.

Nemcsak a Jobbik és más ellenzéki pártok, hanem a Fidesz is elfogadhatatlannak tartja az ítéletet, amelynek szóbeli indoklása pénteken folytatódik.  Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség fellebbezett, a büntetőper másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!