Vona ezért akar szigorúbb átvilágítást

KK, 2017. április 21., péntek 09:16, frissítve: péntek 10:46
Egy ország irányítása felelős feladat, ezért egészítené ki a titkosszolgálatoknál is alkalmazott pszichológiai vizsgálattal a kormánytagok átvilágítását a Jobbik elnöke.

Vona Gábor a Hír TV reggeli műsorában azt mondta, aki megbukna a független szakértők által végzett teszten, az nem tölthetne be semmilyen pozíciót a kabinetben. „Magyarországon egy kormány tagjának lenni, az egy olyan felelős feladat, aminek igenis szükséges velejárója, hogy az illető kellő mentális erővel rendelkezzen. Számtalan olyan szakma van, ahol egyébként vannak ilyen vizsgálatok, sőt, hozzáteszem, hogy akik a szolgálatokon belül átesnek ilyen nemzetbiztonsági átvilágításokon, már ez most is létezik (…), és amit mi javasolunk, az lényegében az, hogy ez a politikusokra szintén legyen érvényes” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés