2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Volner szerint felült Sneider ígéretének

A Jobbik frakciójából kizárt Volner János országgyűlési képviselő péntek este az M1-en arról beszélt, hogy „felült” Sneider Tamás, a párt elnöke ígéreteinek, bízott benne, hogy véget vet a balratolódásnak, mert ezt „egy volt skinhead nyugodtan megígérheti”.

  • Volner szerint felült Sneider ígéretének

Volner János azt mondta: fékje volt a Jobbik balratolódásának, amely több éve tartó folyamat. Hozzáfűzte: körülbelül húsz balratolódós akcióból tizenötöt házon belül meg tudtak akadályozni, de volt, amit nem, példaként említette Vona Gábor volt Jobbik-elnök Spinoza-házban tett látogatását.

Közölte: Vona Gábornak elmondta, ott kell maradnia a pártnak, ahová az értékei kötik, ráadásul, ha a Jobbik elhagyja a jobboldalt, akkor a Fidesz konkurencia nélkül fogja bővíteni a szavazótáborát, és ez szerinte be is következett.

Úgy fogalmazott: most jutott el az egykor nemzeti radikális párt abba a stádiumba, hogy „a Demokratikus Koalíciót segítette győzelemhez” a XV. kerületben, és nyílt udvarlásba kezdett az LMP felé, amely magát liberális, baloldali szervezetként definiálja.

Volner János kitért arra is: 2014-ben, egy évvel a határkerítés építése előtt azt javasolta, hogy a Jobbik álljon bele a menekültkérdésbe; akkor a párt elnöksége azzal verte vissza javaslatát, hogy „trianoni határra egy nemzeti párt nem építhet vasfüggönyt”.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem vette fel a kapcsolatot a Mi Hazánk Mozgalommal; egyelőre a Jobbikban gondolkodik, úgy véli, van tennivalója a pártban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!