2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Voldemort-ügy: Mengyi a leköszönésen még nem agyal

2017. május 29., hétfő 18:09, frissítve: hétfő 18:58

Még nem gondolta át, hogy lemond-e – válaszolta a Hír TV kérdésére Mengyi Roland.

A fideszes országgyűlési képviselőről lehallgatási jegyzőkönyvek és vallomások alapján írta meg a 168 Óra, hogy uniós támogatásokért cserébe tízmillió forint „alkotmányos költséget” kért a pályázóktól. Mengyi Rolandot, aki magát Voldemortnak nevezte, súlyos bűncselekményekkel vádolják: egyebek között bűnsegédként, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérletének gyanúja miatt kell bíróság elé állnia.

– Tervezi-e, hogy lemond, illetve számít-e arra, hogy a következő parlamenti választáson indul?
– Hú, hát ezeken még nem gondolkodtam, még nem tartok itt ebben a folyamatban, úgyhogy erre a kérdésére nem tudok választ adni.
– Tehát arra sem, hogy lemond-e?
– Ahogy mondtam, ezt még nem gondoltam át. Egyelőre arra próbálok készülni, hogy a lehető legjobban tudjam magamat megvédeni, meg tudjam védeni az igazamat.
– És mitől függ az, hogy lemond-e?
– Hát nézze, ahogy mondtam, még nem gondoltam át.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!