2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Nem lesz olimpia Budapesten 2024-ben

2017. március 1., szerda 17:05, frissítve: szerda 17:49

Most már hivatalos, nem lesz olimpia Budapesten 2024-ben, a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés visszavonta a pályázatot. A kormánypárti képviselők szerint megbomlott a politikai egység, az ellenzék pedig elárulta és politikai haszonszerzésre használta az olimpia ügyét. Az ellenzéki pártok nem vonták volna vissza a pályázatot és a népszavazás kiírását támogatták. A pályázat bukásával több fővárosi fejlesztés is bizonytalanná vált. Közlekedési beruházások maradhatnak el, egy kormányrendelet értelmében viszont számos sportlétesítmény – az olimpiától függetlenül – megépülhet majd.

„22 igen szavazattal elfogadta a közgyűlés” – a kormánypárti többség döntött, a közgyűlés visszavonta a pályázatot. A Párbeszéd szerint az olimpiai pályázat – a Dagály úszópalota látványterveihez hasonlóan – csak egy blöff volt.

„Az hogy az első kihívásra eldobnak kapát, kaszát és megfutamodnak, és ahelyett hogy a Fővárosi Közgyűlés kiírta volna a népszavazást, visszavonják gyáván, és az ellenzékre próbálnak mutogatni, az azt mutatja, hogy eleve nem gondolták komolyan ezt a pályázatot” – így Karácsony Gergely, Zugló polgármestere.

A szocialisták gyávaságnak tartják a pályázat visszavonását, valamint a népszavazás megkerülését, és számon kérnék az olimpia előkészítésére elköltött milliárdokat.

„A mai nap szintén annak bizonyítéka, hogy továbbra sem gondolják, hogy nemzeti ügyként kellene kezelni az olimpiát. Nem hajlandók azzal a nyíltsággal beszélni arról, hogy mi történt, mennyibe bekerült. Csak egy megszüntető határozat, hogy a Budapest 2024 zárja be kapuit. Az a rossz hír, hogy akkor is el kell számolni azokkal az összegekkel, amiket ott elköltöttek” – így Horváth Csaba önkormányzati képviselő.

A jobbikos Tokody Marcell szerint a kormány lejáratta Magyarországot. Tarlós István főpolgármester viszont arról beszélt: hogy az ellenzék saját politikai céljaira használta az olimpiát.

„Ez az egész, ami itt folyik, már rég nem a sportról szól. Ezt Ön is tudja. Lehet itt heccelni az embereket, demagóg, de alapjában igaz kijelentésekkel, mi mindenről lehetett volna és lehetne még népszavazást rendezni, retard módon, fél évvel a döntések után. Ön elhinné hogy ez őszinte?” – tette fel a kérdést Tarlós István.

A pályázat bukásával több fővárosi fejlesztés is bizonytalanná vált.

A kancelláriaminiszter a hétvégén egy debreceni fórumán már arról beszélt, hogy Budapestnek nem kellett az olimpiára ezer milliárd forint fejlesztési forrás, így abból a vidék fejleszthető.

Az elmaradó fővárosi beruházások listájáról Tarlós István a múlt héten a belvárost a repülőtérrel összekötő közlekedési fejlesztést emelte ki.

A főpolgármester szerint azonban a parkolók bővítése, a buszok cseréje és a 3-a metró felújítása viszont a jövőben is elsőbbséget élvez majd.

Döntés még nincs, de valószínűleg több olyan, elsősorban az olimpiarendezéshez kapcsolódó, közlekedésfejlesztési beruházás viszont elmaradhat, ilyen például a Csepel-, Margit- és Óbudai szigetekre tervezett új hidak és a Galvani híd építése, a csepeli és ráckevei HÉV, valamint több autópálya bővítése is.

Lesz viszont, ami megmarad. Egy januári kormányhatározat tucatnyi olyan sportlétesítmény építéséről szól, amik az olimpiától függetlenül is megépülnek majd, hasonlóan az új Puskás-stadionhoz.

További cikkek a témában:

  • Hiába vonja vissza a Fővárosi Közgyűlés az olimpiai pályázatot, ha elegendő aláírást gyűjtött a Momentum Mozgalom, muszáj kiírni a népszavazást. Ezt több jogász is megerősítette a Hír TV-nek. A referendumot ugyanakkor bárki megtámadhatja a bíróság előtt.
  • A Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) vezetője szerint soha nem volt még népszerűtlenebb az olimpia. Szalay-Berzeviczy Attila azt is mondta, hogy ha a Momentum Mozgalom megkereste volna őket, segítettek volna a népszavazási kampányban. Bővebben >>>
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!