2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Mi történt Dunaújvárosban? – nyomozás indult

2016. január 16., szombat 19:44, frissítve: hétfő 11:05

Hódmezővásárhely és Zalaegerszeg után a dunaújvárosi közvilágítás ügyében is nyomozás indult. A fideszes vezetésű városban a fejlesztés után sötétebb lett, mint volt – a gyenge fényerejű lámpák miatt már több, köztük halálos kimenetelű baleset is történt a helyiek szerint. Az egyik ellenzéki párt hűtlen kezelés és közbeszerzési csalás gyanújával tett feljelentést.

Tavaly uniós forrásból korszerűsítették Dunaújváros közvilágítását. A 263 millió forintos beruházás ellenére este sokak szerint veszélyes a városban közlekedni, nemrég például egy kismamát gázoltak halálra az egyik kereszteződésben.

Az egyik önkormányzati képviselő feljelentést tett. Azt állítja, hogy olyan lámpákat szereltek fel, amelyekről a kormánypárti városvezetés tudta, hogy nem nyújtják ugyanazt a fényerőt, mint a korábbi lámpatestek. „Ezt a közvilágítást, amit az indukciós lámpatesttel megvalósítottak, egyetlenegy cég forgalmazza, és ennek cégnek kellett megnyernie itt Dunaújvárosban ezt a közvilágítási beruházást, merthogy a mi felvetéseink szerint olyan komoly fideszes szálak mozgatták ezeket az ügyeket, amellyel ennek a cégnek mindenképpen nyernie kellett” – mondta Pintér Tamás jobbikos önkormányzati képviselő.

A városban korábban fénymérési vizsgálatot végző cég vezetője szerint szokatlan, hogy egy egész város közvilágítását a Dunaújvárosban jelenleg használt technológiával próbálják megoldani. „Egy ledes lámpatest esetében már jobban irányítható a fény, egy ledes fényforrás is 80-140 lumen/watt között világít, de ennek a hasznos fényárama, ami a földre leérkezik, az minden esetben jobb, mint egy indukciós elven gerjesztett fénycsőé, hiszen eleve lefelé irányított a led” – fogalmazott Füzes Zoltán, a Fáko Data Kft. ügyvezetője. Szerettük volna megkérdezni az ügyről a város fideszes polgármesterét is, de nem jártunk sikerrel.

A többi között hűtlen kezelés és közbeszerzési csalás gyanúja miatt tett feljelentést az ügyészség befogadta és nyomozást rendelt el.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!