2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Viharos szél és havazás jön, az FKF mindent kézben tart

Hír TV

2018. január 21., vasárnap 10:53, frissítve: vasárnap 18:42

Hajnal óta havazik az ország egyes részein.

Az ország északi részén, Pest, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében akár 10 centiméteres hóréteg is kialakulhat.

A fővárosban már lelassult a közlekedés, a magasabban fekvő utakon jeges, csúszós szakaszokra is számítani kell. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa a viharos szél és havazás miatt figyelmeztet.

A Nyugat-Dunántúlon már felszakadozott a felhőzet, az ország nagy részén azonban jelenleg is hószállingózás, illetve havazás van, valamint elsősorban a déli területeken eső, havas eső is előfordul. A következő órákban az összefüggő csapadékrendszer fokozatosan kelet felé helyeződik. Az ország nagy részén havazásra kell számítani, de azért előfordul továbbra is helyenként kisebb eső, havas eső, viszont nyugat felől majd tovább vékonyodik, szakadozik a felhőzet, tehát ez a napos terület is húzódik egy kicsit keletebbre – mondta Jeni Szilvia.

Az FKF megbízott kommunikációs csoportvezetője híradónkban elmondta, munkatársaik a legmagasabb készültségben, kétszer 12 órás műszakban dolgoznak egészen addig, amíg hullik a csapadék a fővárosban.

Jelenleg hetven munkagépünk van kint a fő közösségi útvonalakon, a hidak, felüljárók járdáin, illetve a kerékpárútjain. (…) Elmondhatjuk, hogy munkavégzésünk eredményeként a fő közösségi közlekedési útvonalakon rendben zajlik a közlekedés, jelen pillanatban nincs sem a BKK fődiszpécserétől, sem a munkatársainktól olyan visszajelzés, hogy egy adott útvonalon probléma lenne – közölte Horváth László.

Több megyére az elsőfokú figyelmeztetést is kiadták a havazás veszélye miatt. A 300 méter feletti települések közül Aggteleken és Kékestetőn 15, Mátraszentimrén 8 centiméteres a hóréteg.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője híradónknak elmondta, hogy a havazás által leginkább érintett megyék Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyét érintette.

A síkvidéki területeken is intenzíven havazott és havazik most is, ugyanakkor a magasabban fekvő területeken, így a Pilisben, a Budai-hegységben, az Északi-középhegységben az átlagosnál nagyobb hórétegvastagság észlelhető, ezért ezeken a területeken mindenképpen intenzívebben kell dolgoznunk – közölte Pécsi Norbert Sándor.

Élő bejelentkezés a Normafáról 12 órakor:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!