2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Vidnyányszky: Segítségre van szükség

2015. október 12., hétfő 19:04, frissítve: hétfő 20:30

A középiskolás közönség megtartását nevezte az egyik fontos feladatnak Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a jegyértékesítésről szóló konferencián.

A direktor szerint az intézményeknek jelentős külső segítségre van szükségük a művészeti alkotások népszerűsítéséhez és kiközvetítéséhez. Vidnyányszky kiemelte, hogy európai összehasonlításban is előkelő az egy főre jutó jegyek eladási száma Magyarországon, mégis szűk a színházba járók rétege.

„Ami nagyon-nagyon érdekel: remekül elérjük a középiskolásokat, de miért vesztjük el őket, vagy egy nagy részüket, abban a pillanatban, amikor kilépnek a középiskolából? Ez is olyan téma, olyan kérdés, amely erőteljesen foglalkoztat. Velünk van-e a baj, vagy ez az élet rendje, és aztán visszatérnek majd negyvenévesen, vagy harmincöt év után?” – mondta Vidnyánszky Attila.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!