2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Veszélyben az idősek megélhetése”

2017. szeptember 24., vasárnap 13:00, frissítve: vasárnap 13:44

A nyugdíjminimum jelentős megemelését és a nyugdíjrendszer teljes átdolgozását követelik a vasutasok.

Öt nagy nyugdíjas szervezet már fél éve írásban jelezte a kormánynak, hogy veszélyben van az idősek megélhetése, egyre többen nyomorognak, de azóta sem kaptak választ. A Vasutasok Szakszervezete felháborítónak és modortalannak tartja a hallgatást, ezért állt a nyugdíjasok mellé, és követel érdemi intézkedést.

„Egy a miniszterelnöknek írt levélben kezdeményezzük, hogy egy érdemi párbeszéd kezdődjön meg, aminek következtében a teljes egész nyugdíjreformot át kell dolgozni. Nagyon sok nyugdíjba vonult vasutas munkavállaló sajnos 50-60-100 ezer forint alatt kap nyugdíjat. Azt várjuk természetesen, hogy ebben induljon meg egy párbeszéd, elsősorban nekünk az nagyon fontos, hogy a mostani nyugdíjasok jövedelme is rendezve legyen, illetve majd amikor mi is elmegyünk nyugdíjba, egy kiszámítható jövőképet lássunk. Ez a bizonytalanság, ami a nyugdíj körüli rendszerben van, ez nem tartható a továbbiakban” – jelentette ki Meleg János, a szakszervezet elnöke.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!