2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Vargát nem aggasztja az árfolyammozgás, megszavazták a költségvetést

Hír TV

2018. július 20., péntek 18:34, frissítve: péntek 21:07

Havi 200 ezer forint pluszpénz jár a képviselőknek, az MTA támogatásainak egy részét, csaknem 30 milliárdot viszont elvonnak az intézménytől, de véglegessé vált a béren kívüli juttatások csökkentéséről szóló tervezet is, a parlament ugyanis elfogadta a jövő évi költségvetést. A nyári szünet előtti utolsó ülésen egy sor másik kérdésben is zárószavazasát tartott a parlament.

Szűkítik a kafetéri kedvezményeket, viszont jelentősen növelik a képviselők juttatásait a parlament utolsó ülésnapján elfogadott jövő évi költségvetés értelmében.

 
A 2019. évi központi költségvetés zárószavazásának eredménye a kijelzőn.
Fotó: Balogh Zoltán / MTI/MTVA
 

„Azt gondolom, mindent elmond erről a költségvetésről, hogy több mint 800 ellenzéki módosító került megfogalmazásra, és ebből a több mint 800 módosító javaslatból egyet sem talált érdemesnek a Fidesz–KDNP arra, hogy támogassa” – vélekedett Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője a Hír TV-nek.

„Volt olyan parlamenti képviselő, aki nemlétező településnek kívánt többlettámogatást nyújtani, hát lelkük rajta” – az ellenzék aggályai ellenére Varga Mihály a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, és emlékeztetett: a cél továbbra is a családok támogatása és a teljes foglalkoztatottság elérése.

„Amíg a lakhatási szegénységet nem enyhíti ez a kormányzat, és amíg nem tudjuk a fiatalokat itthon tartani, addig tulajdonképpen több százezer, de akár 1-2 millió ember is lehet azon kárvallottak között, akik számára a költségvetési források adottak lennének. A mi szakértőink 6-7 százmilliárdnyi olyan forrást találtak ebben a tervezetben, amely vagy teljesen értelmetlen célokra: kormányzati piramisépítésekre került elkülönítésre, vagy pedig könnyen mozgósítható lenne. Ezekből egy teljesen más költségvetést lehetett volna összeállítani” – reagált Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő.

A forintgyengülés nem téma

2019-re a kormányzat is 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, az államháztartás hiánya 2 százalék alatt várható, az infláció mértéke 2,7 százalékos lesz a szaktárca számításai szerint.

„Folyamatosan mondtuk a vitában, hogy ez egy jövőellenes költségvetés, és főleg úgy, hogy a mai nap megint 327 forint fölé ugrott az árfolyam, mi kértük folyamatosan követeltük, hogy állítsák le a költségvetés vitáját hiszen 311 forinton lett betervezve ez a költségvetés, ami már én azt gondolom, hogy a múlt héten megbukott” – mondta Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő.

Az árfolyammozgás nem aggasztja a pénzügyminisztert. Varga Mihály szerint vannak tartalékaik. Az ideihez képest jövőre 50 százalékkal több, mintegy 360 milliárd forint megtakarítással számolnak.

„A költségvetés szempontjából az árfolyamváltozások egyenleg semlegesek, tehát ugyanannyit nyerünk a fogyasztói árak változásán, az infláción, az import termékek árváltozásán, mint amennyit veszítünk a másik oldalon, a nagyobb kiadási oldalon. Tehát ebből a szempontból nem indokolja semmi, hogy hozzányúljunk a költségvetéshez” – emelte ki a pénzügyminiszter.

Kollektív zaklatás

A nyári rendkívüli ülésszak utolsó napjáról nem késett le Orbán Viktor és delegációja sem Izraelből, így biztosított volt a kormánypárti kétharmad a szavazásoknál. A miniszterelnök a Parlament folyósólyán költségvetéssel kapcsolatos újságírói kérdésekre azonban nem válaszolt.

– Miért érezte fontosnak hogy a képviselők fizetését még a nyári szünet előtt megemelje?
– Nagyon csúnya dolog a kollektív zaklatás. Válaszolok majd amikor tartok sajtótájékoztatót.
– Az ápolási díjat néhány tízezerrel nem sikerült megemelni?
– Arról is tartok szívesen.
– De mikor fog miniszterelnök úr tartani?
– Az év vége felé.
– Stabil a költségvetés?
– Az év vége fele, amikor látjuk hogy mi a helyzet, tartok egy sajtótájékoztatót és majd a sajtótájékoztatón örömmel állok rendelkezésükre. Jó munkát mindenkinek!

 
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaz az Országgyűlés plenáris ülésén.
Fotó: Balogh Zoltán / MTI/MTVA
 

A 2019-es büdzsé elfogadása mellett a képviselők szavaztak a magánélet védelméről, a gyülekezési törvény módosításáról, a bevándorlási különadó bevezetéséről és a fővárost érintő újabb fejlesztésekről is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!